Ugrás a tartalomra

Holttestet találtak a rendőrök

Létrehozva
Október 6-án bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, miszerint a Budapest, XIV., Pósa Lajos utca egyik lakásában egy női holttest van. A lefolytatott helyszíni szemle és elsődleges orvosi vélemény megállapítása szerint a 41 éves nő halálát idegenkezűség okozta.
A nyomozók a helyszínről előállították az elhunyt hölgy férjét, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztály munkatársai emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az ügy körülményeinek tisztázása az eljárás további feladata, amit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytat le, akik előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.