Ugrás a tartalomra

Kegyeletsértő autófeltörő

Létrehozva
Miközben egy nő a temetőben kegyeletét rótta le, addig autóját feltörték. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a megemlékezés óráiban is fordítsanak figyelmet értékeik védelmére!
A Szerencsi Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást, egy megyaszói nő feljelentése alapján. A sértett többek között elmondta, miközben az egyik helyi temetőben elhelyezte a megemlékezés virágait, addig autóját feltörték. A betört ablakon keresztül pedig az elkövető kiemelte személyes iratait, illetve készpénzét.
A bevezetett forrónyomos intézkedések eredményeként a rendőrség beazonosította az elkövetőt, így az ügyben még további nyomozati cselekmények várhatóak.
A Rendőrség az eset kapcsán felhívja a figyelmet, hogy az autótulajdonosok lehetőség szerint ne tároljanak nagyobb értékeket, készpénzt a járművekben. Látható helyen se hagyjanak semmit, hiszen azok lehetőséget kínálhatnak az elkövetőknek. Továbbá érdemes az ingatlanok udvarán leparkolt gépjárműveket is lezárni!