Iskolákban, közintézményekben több hete megtekinthető az ÁNTSZ szenvedélybetegség elleni vándorkiállítása, amelynek fókuszában a figyelemfelhívás áll. Folyamatosan 70 fő ellátását végzi a Győri kapuban, az Ifi Házzal szemben működő Önmegvalósítás Egyesület, amely a vándorkiállítás egyik állomása. A kábítószerhasználók kivételével valamennyi kóros szenvedéllyel fogad ügyfeleket az Önmegvalósítás Egyesület, vagyis alkohol-, nyugtatófogyasztás és dohányzás okozta mentális és viselkedészavarok, valamint játék-, munka-, és társfüggés miatt fordulnak hozzájuk. A rendszerszemléletű változást segítő munkát család- és párterápia, mediáció segíti.
„Sok hozzánk forduló ügyfél azt szeretné, hogy azonnal oldjuk meg problémáját, nincsenek tisztában azzal, hogy egy komoly szenvedélybetegség kezeléséhez idő kell – általában több hónap is – nem olyan mint egy fejfájás, ami egyetlen szem pirulával orvosolható. Csoportos és egyéni foglalkozásokat tartunk a betegek részére. A csoportokkal folytatott terápiás foglalkozás egyike az „Útravaló” önismereti csoport hetente egy alkalommal üzemel. Ennek célja: a meglévő készségek fejlesztése, illetve fenntartása. Intenzív szakmai kapcsolatunk áll fenn több intézménnyel: a MISEK pszichiátriai osztályával, a MISEK ambuláns pszichiátriai ellátással, a Szent Ferenc kórház szakorvosaival, és a BAZ Megyei Kórház rehabilitációs osztályával. A felszín alá kell nézni, hiszen az, hogy valaki alkoholfüggő, már csak a jéghegy csúcsa, látni kell az előidéző okokat is. Sok betegünket irányítunk az egészségügy felé, de olyan is előfordul, hogy kórházi kezelés után jöttek hozzánk, majd a sikeres foglalkozásoknak köszönhetően megszűnt a szenvedélybetegségük.” – mondta el Jacsó József tanácsadó szakpszichológus, közösségi koordinátor, majd hozzátette: „Nagyon fontos, melyet pácienseinknek is szoktunk mondani, hogy a tanácsadók, pszichológusok sokat segíthetnek, de csak edzők lehetünk, a focimeccset mindenkinek magának kell lejátszania.”
Búzafalvi Tamás
bővebben: http://onmegvalositas.shp.hu/hpc/web.php?a=onmegvalositas&o=tudtad_hogy____EABL

„Sok hozzánk forduló ügyfél azt szeretné, hogy azonnal oldjuk meg problémáját, nincsenek tisztában azzal, hogy egy komoly szenvedélybetegség kezeléséhez idő kell – általában több hónap is – nem olyan mint egy fejfájás, ami egyetlen szem pirulával orvosolható. Csoportos és egyéni foglalkozásokat tartunk a betegek részére. A csoportokkal folytatott terápiás foglalkozás egyike az „Útravaló” önismereti csoport hetente egy alkalommal üzemel. Ennek célja: a meglévő készségek fejlesztése, illetve fenntartása. Intenzív szakmai kapcsolatunk áll fenn több intézménnyel: a MISEK pszichiátriai osztályával, a MISEK ambuláns pszichiátriai ellátással, a Szent Ferenc kórház szakorvosaival, és a BAZ Megyei Kórház rehabilitációs osztályával. A felszín alá kell nézni, hiszen az, hogy valaki alkoholfüggő, már csak a jéghegy csúcsa, látni kell az előidéző okokat is. Sok betegünket irányítunk az egészségügy felé, de olyan is előfordul, hogy kórházi kezelés után jöttek hozzánk, majd a sikeres foglalkozásoknak köszönhetően megszűnt a szenvedélybetegségük.” – mondta el Jacsó József tanácsadó szakpszichológus, közösségi koordinátor, majd hozzátette: „Nagyon fontos, melyet pácienseinknek is szoktunk mondani, hogy a tanácsadók, pszichológusok sokat segíthetnek, de csak edzők lehetünk, a focimeccset mindenkinek magának kell lejátszania.”Búzafalvi Tamás
bővebben: http://onmegvalositas.shp.hu/hpc/web.php?a=onmegvalositas&o=tudtad_hogy____EABL
