Ugrás a tartalomra

Értékelt a munkáspárt

Létrehozva
Sajtótájékoztatón értékelte Fülöp József Istvánné a Magyar Kommunista Munkáspárt választási eredményeit. A párt városi elnöke elmondta: nem sikerült annyi kopogtatócédulát gyűjteniük, hogy polgármesterjelöltet állítsanak, de két körzetben: az ötösben és a tizenhatosban is megmérettette magát önkormányzati képviselőjelöltjük.
Fülöp József Istvánné közölte: tudomásul veszik a választók döntését és gratulálnak dr. Kriza Ákosnak, Miskolc új polgármesterének. A párt miskolci szervezetének elnöke reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a helyi szervezet együtt tud majd dolgozni a továbbiakban az új városvezetéssel. A Munkáspárt tagjai ugyanis folytatják az eddig megkezdett munkát. 

Póczos N.