Ugrás a tartalomra

Rendőrök a vörös iszapban

Létrehozva
A Veszprém megyei Kolontáron és környékén kialakult katasztrófahelyzet rendészeti feladatainak végrehajtásában október 4.-e óta több száz rendőr vett részt. Eddig ketten sérültek meg közülük.
A szolgálatot teljesítő állomány már a feladatra történő kirendeléskor rendelkezett a szükséges védőeszközökkel. Ezen eszközök (gumicsizma, gumikesztyű, porvédő maszk), valamint a szennyeződött gépjárművek tisztítására is folyamatosan lehetőség van. A helyszínre vezényelt rendőri szervek a polgári lakosság számára kiosztható porvédő maszkokkal is rendelkeznek.
A mentésben részt vevő egységek bevetését követő első időszakban mind a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, mind a Készenléti Rendőrség egészségügyi szolgálata (mentőgépkocsival) a katasztrófa helyszínén volt, és segédkezett a sérültek ellátásában.
Eddig a szolgálatteljesítés közben hét rendőr sérült könnyebben, ők az orvosi ellátást követően ismét munkába álltak. A szolgálatteljesítéssel kapcsolatos panasz, esetleg betegségre vonatkozó jelzés a személyi állomány részéről nem érkezett a vezetői állomány felé. Mindemellett a folyamatos, segítő, támogató parancsnoki jelenlét is biztosított a helyszínen.
A térségben jelenlévő rendőri egységek kizárólag rendfenntartási tevékenységet folytatnak, a kárenyhítési munkálatokban nem vesznek részt. A katasztrófa következtében felmerülő feladatok logisztikai és egészségügyi hátterének biztosítása követelményszintű.
A katasztrófa sújtotta területre vezényelt rendőri állomány feladatait szakszerűen, fegyelmezetten, példás odaadással teljesíti.

ORFK Szóvivői Iroda