A Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 24 órán belül elfogta azt a 15 éves kecskeméti fiatalembert, aki október 5-én a délelőtti órákban magát a Török Nagykövetség munkatársának kiadva felhívta Fábiánsebestyén Község polgármesterét, majd közölte, hogy a Budapest-Isztambul légijáraton elromlott a gép kormányműve, ami miatt a repülő csak egyenes vonalban tud repülni és vélhetően Fábiánsebestyénre fog lezuhanni.
Az azonnal bevezetett intézkedések során a szentesi rendőrök a Repülőtéri Rendőr Igazgatósággal együttműködve megállapították, hogy ilyen járat nem létezik, illetve a létező járatokon semmilyen zavart nem jeleztek. A nyomozás során a gyanú egy 15 éves kecskeméti fiatalemberre terelődött, aki elszámoltatása során elismerte tettét, azt „jó szórakozásnak” tartotta. A fiatalembernek semmilyen kötődése nincs Fábiánsebestyénhez és annak első emberéhez, véletlenszerűen hívta őt fel.
Ellene közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, tettéért akár 2 év szabadságvesztést is kaphat.