A címszereplő Wolfgang Amadeus Mozart és az olasz származású komponista, Antonio Salieri közötti legendás konfliktus ihlette meg a szerzőt. Salieri – szinte egyedüliként Bécsben – felismeri Mozart zsenijét, és ettől kezdve egyetlen célja van: háttérbe szorítani a fiatal tehetséget, hogy az ne tudja elhomályosítani az ő munkásságát. Ezt leginkább udvari intrikákkal és cselszövésekkel éri el, és ebbe Mozart szó szerint beleroppan.
Az 1926-ban született író művei Magyarországon sem ismeretlenek, emlékezetes hazai előadásokat láttunk mind a Black Comedyből, mind pedig az Equusból. Schaffer az Amadeust 1979-ben írta, 1980-ban mutatták be a Londoni Nemzeti Színházban, 1984-ben pedig Milos Forman nagy sikerű filmet forgatott belőle. A film számos rangos elismerésben részesült, többek között nyolc Oscar-díjat is kapott.

Tordy Géza így vallott a drámáról: "Shaffer remeke a művészsors, a művészlét kérdéseiről szól. Szépen, furcsán, komoran, de mégis lélekemelőn".
Az Amadeus magyar ősbemutatója 1982-ben a Pesti Színházban volt, az előadást Kapás Dezső rendezte, és Salieri szerepét a miskolci előadás rendezője, Tordy Géza játszotta.
Fotók itt!
Bővebb információ, szereposztás: http://www.mnsz.eu/new/index.php?view=article&id=2020