Ugrás a tartalomra

Magyarország - San Marino: 8-0

Létrehozva
Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya San Marino 8-0-s legyőzését követően úgy értékelt, hogy a játékosok és a közönség miatt is egyaránt fontos volt a San Marino elleni nagygólarányú, 8-0-s győzelem. A kapitány ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem teheti őket túlzottan is magabiztossá a siker, holnaptól már a finnekre koncentrálnak.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor így kezdte értékelését a mieink San Marino elleni 8-0-s sikerét követően:

– Nagyon örülünk a győzelemnek, az pedig, hogy nagy gólaránnyal sikerült győzni, megfejeli ezt a mai napot. Szép gólokat szereztünk, ami nemcsak a játékosok szempontjából volt fontos, hanem a közönségnek is szórakoztatóvá, élvezhetővé tette a meccset. Amit ma el lehetett érni, azt teljesítettük. Ez az este még az ünneplésről szól, de holnaptól már egy sokkal nehezebb meccsre készülünk. Nem szeretnénk, ha ez a győzelem bárkit is túlzottan magabiztossá tenne – mondta a szakember.

focivb.jpg

Egervárinak idézték az ellenfél trénerét is, aki azt találta mondani, akár harcban is lehetünk a svédekkel a második helyért ilyen játékkal.

– Megtisztelő, hogy velük emlegetnek, de az elmúlt évek értékrendjében a negyedik kalapba kerültünk, nem véletlenül. Szeretnénk folyamatosan előrébb kerülni, de ma az a realitás, hogy ha a harmadik helyet megszerezzük, akkor az már előrelépés lesz. Álmaink persze vannak, szeretnénk minden mérkőzésen győzni, de a realitás még nem az, hogy a svédek előtt végezzünk – reagált a kapitány, majd a csatárokról külön is beszélt.

– Mind a két támadó nagyon jól futballozott, Rudolf és Szalai egyaránt. Örömteli, hogy végre van olyan csatárunk, akire lehet számítani nemzetközi szinten is.

Egervári hozzátette, Gera Zoltánt szándékosan hagyták fent végig, hogy a finnek ellen a nagy mezőnymunka, a hasznos teljesítmény mellett azok a finomságok is meglegyenek, amiket a szurkolók várnak. A tréner szerint a harmadik gól rendítette meg végleg a riválist, és azt is említette, Finnországban is szeretnének hasonló futballal előrukkolni, de ott azért egy jóval erősebb ellenfél is a pályán lesz.

Magyarország – San Marino 8-0 (Rudolf 10., 25., Szalai 18., 27., 48., Koman 60, Dzsudzsák 89., Gera 93. – 11-esből)

pepsifoci.hu