Ugrás a tartalomra

A miskolciaké a szó: Ön szerint B.-A.-Z. megyében is előfordulhat vegyi katasztrófa?

Létrehozva
Négy halottja, s több mint 150 sebesültje van eddig a dunántúli, három megyét érintő, vörösiszap-katasztrófának, amely valószínűleg évekig érezteti még hatását az érintett területeken. A miskolci járókelőket kérdeztük: véleményük szerint megyénkben előfordulhat hasonló, vegyipari eredetű tragédia?
Mint ismeretes, hétfőn súlyos kimenetelű katasztrófa történt a Dunántúlon, Kolontáron, a helyi timföldgyárból mintegy 600 ezer köbméter vörösiszap ömlött ki lakóházakat és termőföldeket tönkretéve. Körülbelül hétszázezer köbméter iszap árasztotta el az Ajka és Devecser között lévő Kolontár települést, mert a közeli timföldgyár vörösiszap-tározójának átszakadt az egyik gátja. A baleset már 5 halálos áldozatot követelt, csütöbb mint 150 sebesültet ápolnak.  Az utca emberét kérdeztük: vajon előfordulhat hasonló tragédia megyénkben, vagy megfelelő szintű a gyárak biztonsági ellenőrzése.
 

korkerdes_vorosiszap_01.jpg

Gál Károly (nyugdíjas)

Jómagam több mint 30 évig dolgoztam az LKM-ben, vagyis ahogy a mai fiatal generáció jobban ismeri, a Kohászatban. Ott is fordult elő néha-néha emberi mulasztás, és kisebb-nagyobb szikra és ebből adódóan tűz is keletkezett, voltak halálesetek is, de nagyon kis számban. A dunántúli vörösiszapos gátszakadással kapcsolatban pedig vállalni kell a felelősséget akik hibáztak. A baleseteket követően fokozottabb szakmai ellenőrzés következik mindig, ez vélhetően így lesz a megyénkbeli gyárakban is.

korkerdes_vorosiszap_02.jpg

Horányi Soma (Lévay Gimnázium diákja)
Emberi vagy technikai jellegű mulasztás okozta a dunántúli tragédiát, egyenlőre a hírekből az jön le, hogy a timföldgyár dolgozói, vezetői közül senki sem vállalja a felelősséget. Biztos, hogy ha lezárul a nyomozás, a gyár fizetni fog. Ha megfelelően odafigyelnek egy üzemben a biztonságtechnikai előírásokra, akkor nem történik ilyen. Megyénkben is sok vegyi üzem van, remélhetőleg elővigyázatosak lesznek a dolgozók és nem fog ilyen katasztrófa bekövetkezni, én nem látok reális veszélyt.

korkerdes_vorosiszap_03.jpg

Nagy Szabolcs (ME Műszaki Földtudományi kar)
Ha a biztonságtechnikai, munka- és tűzvédelmi osztályok megfelelően működnek egy gyárban, akkor a vegyibalesetek megelőzhetőek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. Sajóbábonyban is van több gyár, ott is előfordulhat robbanás vagy egyéb üzemi hiba, de olyan nagy gyárakban mint a TVK vagy a BorsodChem is lehet katasztrófa színhelye. A Kolontárban történt tragédia is minden bizonnyal elkerülhető lett volna, ha jobban ügyelnek az előírásokra.

korkerdes_vorosiszap_05.jpg

Kovács Levente (szellemi szabadfoglalkozás)
Valaki vagy valakik rendkívül felelőtlenek voltak a kolontári timföldgyárban, hiszen normális biztonságtechnikai ellenőrzés mellett nem következett volna be ilyen katasztrófa.  Borsod megyében is van sok üzem, kisebb-nagyobb gyár, de én bízok abban, hogy nem lesz ilyen tragédia, remélhetőleg megfelelő szintű az ellenőrzés.

korkerdes_vorosiszap_04.jpg

Dr. Olajosné Dr. Juhász Anita (jogász)
Hál’Istennek igen ritkán történnek a hétfői dunántúli vegyi katasztrófához hasonló baleset, én bízok abban, hogy maximálisan ügyelnek a biztonságtechnikai előírásokra. Egy-egy ilyen eset után egyébként minden gyárban jobban odafigyelnek a biztonságra, betartják nem csupán a biztonsági előírásokat, munkaügyi jogszabályokat, hanem technikai és humán téren is elővigyázatossabak lesznek.

korkerdes_vorosiszap_06.jpg

Liszóczi Péter (autószereló)
Ha minden az előírásoknak megfelel, egyik gyárban, üzemben sem következik be tragédia, így B-A-Z megyében sem. Borzasztó katasztrófa volt ez, ami hétfőn történt a timfölgyárban és környékén, nagyon sajnálom az elhunytak családtagjait, barátait és a sérülteket is. Óriási anyagi és lélektani károk keletkeztek, remélem új lakóhelyet biztosítanak a károsultaknak, megtalálják a felelősöket és több év börtönbüntetést kapnak.