
A megbeszélésen Zsíros Sándorné alsózsolcai-, dr. Üveges István arnóti-, Simon István gesztelyi-, Hajdú János hernádkaki-, dr. Orosz Zsolt hernádnémeti-, Fekete Zoltán sajópálfalai-, valamint Fedor Vince szirmabesenyői polgármester vett részt péntek reggel Felsőzsolcán. Meghívást kapott az eseménynek otthont adó település első embere, dr. Tóth Lajos is, de ő a Máltai Szeretetszolgálattal Dunántúlra utazott, hogy felszerelésekkel segítse a vörösiszap-katasztrófa károsultjait. Miskolc újonnan választott polgármestere, dr. Kriza Ákos, elfoglaltságai miatt ugyancsak nem tudott jelen lenni a rendezvényen.
A beszélgetés elején a sajtó képviselői, majd a polgármesterek is bemutatkoztak. Utóbbiak közül valamennyien a médiával való jó kapcsolat fontosságát hangsúlyozták. Zsíros Sándorné hozzátette, fontos, hogy a települések együttműködjenek, és ne egymás kárára fejlődjenek. Csöbör Katalin gratulált a polgármestereknek megválasztásukhoz, majd elmondta: a sorozatos katasztrófák - amelyek mögött szinte mindig megtalálható az emberi mulasztás és felelőtlenség - arra mutatnak rá, hogy sokkal gondosabban kell összehangolni az önkormányzatok és a szaktárcák intézményeinek munkáját, mint az az elmúlt nyolc évben történt. Az országgyűlési képviselő szerint a látványprojektek megvalósítása helyett a tényleges tennivalókat kell előtérbe helyezni - különös tekintettel a környezet megóvására.
Fotók itt!
Soós P.