Ugrás a tartalomra

Jótékonysági est a Minorita templomért

Létrehozva
A templom felújításáért és a vörösiszap által sújtott területek megsegítéséért szerveztek jótékonysági estet pénteken este Minorita templomban.
Az eseményt a miskolci Nagyboldogasszony Plébánia, az Éltető Lelkek Alapítvány és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége közösen szervezte. Az est egyik védnöke dr. Zsiga Marcell, önkormányzati képviselő volt.

zsigamarc.jpg

Az est fellépői a Mária Királynő című irodalmi előadást mutatták be. Az Éltető Lelkek Alapítvány és a Miskolci ökumenikus Egyetemi Lelkészség énnekkarának tagjai versekkel és dalokkal mutatták be Szűz Mária életét.

Takács János, a Minorita templom képviselőtestületének elnöke elmondta: sürgető feladattá vált a templom külső felújítása, és a tervek között szerepel a templombelső renoválása is. Az eredeti tervek szerint az est hallgatóságának adományait a templom felújítására fordítják a szervezők, de - értesülve a vörösiszap által sújtott területeken keletkezett károkról - úgy döntöttek, hogy az ott élőknek is juttatnak majd a támogatásból.  
minorit1.jpg