Ugrás a tartalomra

Miskolcon járt a köztársasági elnök felesége

Létrehozva
Schmittné Makray Katalin, Magyarország köztársasági elnökének felesége volt a Miskolci Gráciák vendége, pénteken este. A Gráciák művész-politikus találkozóit négy éve rendezik meg rendszeresen, vendégük volt már mások mellett Jókai Anna író, Kubik Anna színművész, Mádl Dalma jószolgálati nagykövet, és dr. Csókay András idegsebész is.
Schmittné Makray Katalint egyebek mellett miskolci kötődéseiről, mindennapjairól beszélt a jelenlévőknek.Mint mondta, szülei Miskolcról származnak, és innen indult el sportpályafutása is - többek között ezért fogadta el szívesen a Miskolci Gráciák meghívását. Schmittné Makray Katalin beszélt sportpályafutásáról, a tokiói olimpián szerzett ezüstérméről, családjáról, jótékonysági munkájáról és arról is, hogyan éli mindennapjait a Magyarország köztársasági elnökének feleségeként.

scmitt2.jpg

Makray Katalin tízéves korában kezdett el sportolni. 1957-től lett a Postás SE igazolt tornásza. 1962-ben elnyerte az „Év ifjúsági sportolója” címet, egy évvel később magyar bajnok lett. Ugyanebben az évben, a Főiskolai Világbajnokságon egyéniben és csapatban is első helyezést ért el.1964-ben a tokiói olimpián felemás korláton ezüstérmet nyert, s az Országos Bajnokságon is első helyezett lett felemáskorláton. Ugyanabban az évben neki ítélték az „Év tornásznője” címet.1965-ban a Főiskolai Világbajnokságon csapatban első, egyéniben harmadik díjat nyert. 1976-tól 1985-ig a Magyar Televízió Esti-torna című műsorának rendszeres résztvevője három lányával együtt, 1991-ben a Magyar Aerobik Szövetség alapítója.1966-ban ment feleségül Schmitt Pálhoz. Három gyermekük, s hat unokájuk van.

smitt3.jpg

Mint mondta, a köztársasági elnök feleségeként feladatának tekinti a magyar hagyományok ápolását, az állami szimbólumok minél széleskörű népszerűsítését, kulturális örökségünk védelmét, a magyar emberek szolgálatát. A protokolláris kötelezettségek teljesítésén túl, nagyon fontosnak tartja a közvetlen emberi kapcsolatokat.

A találkozón bemutatták azt a kötetet is, mely Schmitt Pálról és feleségéről szól. A vendéggel Pelczné dr. Gáll Ildikó európa-parlamenti képviselő, a Miskolci Gráciák elnöke beszélgetett, a rendezvényre meghívták a Tokaji Borbarátnőket is.