
A kicsik már az óvoda bejáratánál szórakoztató program részesei lehettek. A kisvonat minden utas arcára mosolyt varázsolt, az óvodások önfeledten robogtak a parkolóban kialakított vasúti pályán. Az udvaron a gyerekek műsorral kedveskedtek az eseményen résztvevő szülőknek, s újonnan tanult dalokkal, tánccal mutatták meg, mit tanultak a tanév kezdete óta.

A hagyományőrző rendezvény egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó programja ezúttal is a szőlőpréselés, mustkészítés volt. A gyerekek tapasztalt segítőjük, Karcsi bácsi közreműködésével darálták szőlőt, ami bizony sokaknak nehézséget okozott. Ezután következhetett a mustkészítés, préselő segítségével – az alapanyagot ezúttal a szülők és az óvodai dolgozók biztosították.
A hagyományőrző programok részeként a szőlőpréselés és a mustkészítés után szórakoztató táncházban vettek részt a középszer úti óvodások, akik ezúttal kis barátaik és az óvónők mellett szüleikkel is együtt múlathatták az időt.