Ugrás a tartalomra

A kormányszóvivő szerint Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófája történt

Létrehozva
Nagy Anna kormányszóvivő és Pintér Sándor az ország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófájának részleteiről, és a kialakult helyzetről tájékoztatta a sajtó képviselőit a nemzetközi kormányszóvivői tájékoztatón.
Magyarország eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófája történt hétfőn, 2010. október 4-én 12 óra 30 perckor, amikor egy magántulajdonban lévő vállalat, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL) területén az iszaptároló tízes kazettájának nyugati gátja átszakadt – jegyezte meg Nagy Anna. A kormányszóvivő a részletekről szólva elmondta: 600-700 ezer köbméter vörösiszap és víz elegye a Torna patakon keresztül 800 hektáron végzett hatalmas pusztítást, elsősorban a legközelebbi két településen: Devecseren és Kolontáron. A katasztrófában négyen vesztették életüket, 3 személyt jelenleg is keresnek, és több mint 150 sérültet láttak el.

Mint folytatta, a kormány veszélyhelyzetet hirdetett Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében, és gyakorlatilag az első pillanattól kezdve kézben tartotta és kezeli a védekezést és a helyreállítást. A helyszíni munkálatokat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság irányító törzse vezeti, munkájukat segíti a rendőrség, a tűzoltóság, a honvédség, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. és a Magyar Tudományos Akadémia szakértői csoportja, de a helyszínen számos civil és szakmai csoport is segíti az állami szervek munkáját. Nagy Anna kitért arra is, hogy a lakosságot kétóránként tájékoztatták a helyzetről, a helyszínen pszichológusok is vannak.
„Mint ahogy eddig sem, a kormány most sem hagy magára senkit, most is mindenkinek fedél lesz a feje fölött, mire beáll a hideg idő” – szögezte le a kormányszóvivő, rámutatva arra is: a környéken semmilyen természeti katasztrófa nem történt, ezért több mint valószínű, hogy emberi mulasztás történt. A felelősséget meg kell állapítani, a felelősöket meg kell találni és az embereket kárpótolni kell – húzta alá Nagy Anna. A kormányszóvivő elmondta azt is, a katasztrófa helyi jellegű, a magyarországi tartózkodás teljesen biztonságos, és a magyar élelmiszerbiztonság sem sérült.

Nagy Anna tájékoztatott arról is, hogy működik a Nemzeti Segélyvonal a 1752-es számon, ahol hívásonként 250 forintot ajánl fel minden hívó a károsultaknak. Két nap alatt 310 ezren hívták a számot.
A felajánlásokat a felajanlas@katved.hu e-mail címre várják.
Délután 1 órakor indul a www.vorosiszap.bm.hu honlap, ahol a katasztrófával kapcsolatos összes információ megtalálható.

Pintér Sándor a katasztrófa kitöréséről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a tűzoltóság a riasztástól számított 8 percen belül a helyszínre érkezett és megkezdték a lakosság mentését. A mentést eredményesnek mondhatjuk – fogalmazott a belügyminiszter, aki köszönetét fejezte ki a mentésben résztvevőknek. Hozzátette: a mentesítés első lépéseit a Torna patak és a Marcal medrében tették meg, ami gipsz és savas anyagok hozzáadásával történt meg. A kiszabadult vörösiszap pH értéke 13, azaz erősen lúgos kémhatású anyagról van szó, melyet semlegesíteni kell – indokolta a lépést Pintér, hozzáfűzve: ideiglenes tározóhely létrehozásával meggátolták a folyás gyorsaságát, és megakadályozták a szennyeződés gyors terjedését. A soron kívüli mentesítés eredménye, hogy az ivóvízbázisban semmilyen jelét nem tapasztaltuk a károsodásnak – húzta alá.

A szennyeződés pH értéke folyamatosan csökkent, a Dunába érve már 9 alatti volt a mértéke, a semleges érték pedig 7-től számítható – tájékoztatott Pintér Sándor. A belügyminiszter leszögezte: a vörösiszap már semmilyen biológiai és természeti katasztrófát nem fog okozni. Mint folytatta, a Mal Zrt.-ben a termelést leállították, és folyamatos figyelést rendeltek el a megfelelő tározókon. Pintér Sándor cáfolta azt a pletykát, mely szerint nukleáris sugárzást mértek a térségben, és külön felhívta a figyelmet, hogy az ehhez hasonló tározók soron kívüli ellenőrzése az elmúlt napokban megtörtént. Végül a tárcavezető minden egyes országnak külön köszönetét fejezte ki a felajánlásokért.

kormanyszovivo.hu