Az idén immár 17. alkalommal megrendezendő találkozón 21 kórus vesz részt, 700-800 fővel, akik tovább öregbítik e rendezvénysorozat hírét városunkban, megyénkben. A kezdetekben főleg a miskolci templomok kórusai jelentkeztek a rendezvényre, de néhány évre visszamenőleg már az egyházi iskolák is szép számban megjelennek. Idén egy erdélyi kórus, a szatmárnémeti zárdatemplom Schola Mariana kórusa is részt vesz a találkozón
Miskolc különböző templomai adnak helyet a kórustalálkozónak a négy nap folyamán: október 14-én, csütörtökön a belvárosi evangélikus templom (Luther-udvar), 15-én, pénteken a Búza téri görög katolikus templom, 16-án, szombaton a szirmai református templom. A záróhangversenyt – mint minden évben –, a Kossuth utcai református templomban tartják.