
Idén október 4-ére esett a Habitat Világnap, amelynek célja, hogy világszerte ráirányítsa a figyelmet a lakásügy szociális vetületeire. A világnaphoz kapcsolódóan a Habitat for Humanity Magyarország alapítvány számos akciót szervezett, melynek utolsó eseménye a mai önkéntes nap volt itt a Szimbiózis Alapítvány Forgács utcai Autista Lakóotthonában, ahová ez alkalommal a sajtó munkatársait várták. Épp a régi ablakokat újítják két budapesti szerkesztőség dolgozói, akiknek munkája nagy segítség a Szimbiózis Alapítvány számára.
A Forgács úti épületben jelenleg 13-an laknak, a napközi rendszerben azonban több mint 40 ellátott számára tud az alapítvány foglalkoztatást nyújtani különböző műhelyekben. A lakóotthon épülete azonban már felújításra szorul. A Habitat for Humanity egy nemzetközi segélyszervezet, mely a világ 80 országában segít az emberek lakhatási körülményein. Hazánkban 15 éve működik az alapítvány, amelynek önkéntesei többek között alacsony jövedelmű családok lakhatási gondjain, valamint szociális intézményeknek próbálnak segíteni. A Szimbiózis Alapítvány továbbra is várja az önkéntesek segítségét, hiszen az esőzések során megrongálódott Baráthegyi Lakóotthonnál és az Ibolya utcai majorságban még mindig sok a munka.