Ugrás a tartalomra

A "Terminátor" Moszkvába utazott

Létrehozva
Kalifornia állam leköszönő kormányzója, Arnold Schwarzenegger vasárnap érkezett népes küldöttség élén az orosz fővárosba, hogy tárgyaljon Dmitrij Medvegyev elnökkel, ellátogasson a Szilícium-völgy mintájára kiépülő új orosz tudományos-technikai fellegvárba, a Moszkva környéki Szkolkovóba.
moszkva_folyos.jpg

Arnold Schwarzenegger utazásának célja az is, hogy felmérje az együttműködési és befektetési lehetőségeket. Kíséretében olyan neves amerikai óriásvállalatok vezetői vesznek részt, mint a Google, a Microsoft vagy éppen az Oracle.

schwarzenegger.jpgMedvegyev, aki Moszkva melletti rezidenciáján, Gorkiban hétfőn fogadta az amerikai vendéget, örömét fejezte ki, hogy a szövetségi állami büdzsé elfogadásával "Kalifornia lényegében túljutott a költségvetési válságon". Emlékeztetett arra, hogy jelenleg Moszkvában is változások történnek, a fővárosnak éppen nincs polgármestere. "Ha Ön Oroszország állampolgára lenne, akkor együtt tudnánk dolgozni" - mondta széles mosollyal az arcán az orosz elnök, utalva arra, hogy Schwarzenegger kormányzói megbízatása januárban jár le.

Medvegyev idén márciusban jelentette be, hogy Szkolkovóban létrehozzák az orosz "Szilícium-völgyet", s ennek deklarált célja a gazdaság élénkítése. Viktor Vekszelberg, a Szkolkovo Innovációs Központ létrehozásának orosz főkoordinátora óvott attól, hogy gyors gyakorlati eredményeket várjon bárki is. Ez a projekt akkor fog működni, ha a mennyiség átcsap minőségbe, azaz Oroszországban "megjelenik a tudósok kritikus tömege", amely új gondolatokkal áll elő.

schwarzenegger_oltony.jpgAz orosz elnök idén júliusban járt Kaliforniában, ahol ellátogatott a Szilícium-völgybe is. A Twitter székhelyén Medvegyev döntött arról, hogy megnyitja saját mikroblogját, amely azóta is működik. A nyári látogatást felidézve Schwarzenegger tréfásan úgy fogalmazott, hogy már akkor megmondta, "visszajön". "Hát visszajöttem" - mondta, idézve a Terminátor című filmből származó, klasszikussá vált szöveget.

Az Ausztriában született, amerikai állampolgár Schwarzenegger többször járt Moszkvában, például főszereplésével itt - akkor még a Szovjetunió fővárosában - forgatták 1988-ban a Vörös zsaru című filmet. Schwarzenegger ezzel magyarázta a szkolkovói felszólalásában elkövetett parányi bakit, amikor orosz helyett "szovjet" kollégákat emlegetett.