
Dobson Tibor, kárfelszámolási szóvivő elmondta: az éjszaka rendkívüli esemény nem történt, a munkálatok folyamatosak. 1050 méternyi gátszakasz épült meg eddig és további 500-at építenek még. A gát 30 méter széles, 8 méter koronaszélességű és négy méter magas lesz. A védőgát nemcsak átmeneti, hosszú távú védelmet is jelent.
Jó hír, hogy mindeddig nem mutattak elmozdulást a vasárnapi mérések az ajkai iszaptározó X-es kazettájának északi gátján. Mindemellett Pintér Sándor belügyminiszter szakemberek véleményére hivatkozva úgy nyilatkozott: nem az a kérdés átszakad-e a töltés hanem az, hogy a kolontári gát elkészülte előtt, vagy után.
Várhatóan egyénként ma tudatják Kolontár kitelepült lakosságával, hogy mikor térhetnek vissza otthonaikba - közölte a veszprémi település polgármestere az ajkai sportcsarnokban elszállásolt emberek részvételével tartott lakossági fórumon vasárnap este. A védelmi bizottság a munkálatok előrehaladásának ismeretében dönt arról, hogy a falut elhagyó 715 ember mikor térhet vissza üresen hagyott otthonaiba.

Közben folynak a védekező, és a kárfelszámolási munkák a másik két vörösiszappal elöntött településen. Devecseren és Somlóvásárhelyen folyamatosan takarítanak Somlóvásárhelyen a lakosság összefogott, szinte minden szükséges munkálatot elvégeztek: a tizenhat érintett házat kitakarították és gipsszel leszórták. Folyamatosan takarítják Devecsert és Kolontárt is. Előbbinél hét hektárt öntött el a vörösiszap, ez mintegy kétszáz házat érintett. Kolontáron, a három hektáron, de a devecserinél magasabban pusztított, és harmincöt házat öntött el.
Devecseren közben a kitelepítésre is felkészültek, arra az esetre, ha a tározó fala azelőtt szakadna át, mielőtt a gát elkészült. A Kisalföld Volán húsz autóbusza várakozik a településen, amelyek szükség esetén segítenek város lakosságának evakuálásában. Somlóvásárhelyt körgát építésével védenék egy újabb esetleges iszapömléstől, és az ehhez szükséges munkát már elkezdték.
Az ÁNTSZ tegnap szilárd és folyékony mintát vett Devecseren és Kolontáron, eszerint a kolontári vörösiszapban mért szennyező anyagok nem jelentenek kiugró mértékű veszélyt a környezetre. Azonban a légszennyezettségi mérések alapján a levegő portelítettségi mértéke meghaladja az egészségügyi határértéket a katasztrófa sújtotta településeken. A körgát környezetében az iszap teteje összerepedezett, az iszap felülete folyamatosan és egyre nagyobb területen szárad. Az ÁNTSZ felhívja a figyelmet, hogy a mentesítésben résztvevők számára kötelező, a lakosságnak pedig továbbra is ajánlott porálarc és a védőszemüveg viselése.
A tragédiában összesen nyolcan haltak meg, 120-an megsebesültek, egy embert még keresnek. Nem javul a legsúlyosabb állapotban Győrbe szállított sérült állapota, a testfelületének több mint 70 százalékán sérült idős embert már a múlt héten le akarták venni a lélegeztető gépről, de a jelen állás szerint nem tudni, hogy ezt mikor tehetik meg. A másik két - bőrének 10-15, illetve 20-25 százalékán - sérült ember állapota javul; előbbin már végrehajtottak egy kisebb műtétet, utóbbinál a napokban terveznek egy beavatkozást.

A MAL Zrt. tegnap közleményben kért bocsánatot a katasztrófa okozásáért, valamint azért, hogy az elmúlt napokban nem a megfelelő stílusban fejezte ki magát. Mint írták teljes mértékben egyetértenek Orbán Viktorral, hogy a tényleges felelősöket meg kell találni, és azzal is, hogy a MAL Zrt. a felelőssége arányában térítse meg a károkat. Hétfői közleményükben azonban már határozottan visszautasítanak minden olyan állítást, amely szerint a tízes tározó alapjánál korábban buzgárok lettek volna (ezt állította szakemberekre hivatkozva Pintér Sándor), vagy hogy a tározó túl lett volna töltve. A cég azt is állítja, szigorúan betartotta a műszaki előírásokat, az elmúlt tíz év alatt pedig több mint 30 milliárd forintot költött karbantartásra és felújításra.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben belejelentette: a rendőrség őrizetbe vette a Mal Zrt. vezérigazgatóját, és kezdeményezi előzetes letartóztatását. Bakonyi Zoltánt, a MAL Zrt. vezérigazgatóját a hétfő reggeli órákban állították elő, majd vették őrizetbe a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai. A férfit az iszapkatasztrófával összefüggésben több ember halálát okozó közveszélyokozással és környezetkárosítással gyanúsítják.
Orbán hozzátette: A vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni. A honvédelmi törvény módosításával teremtenék meg annak lehetőségét, hogy az állam indokolt esetben a felügyelete, irányítása alá vonjon magántulajdonban lévő vállalkozásokat, hogy hatékonyabban lehessen kezelni a katasztrófákat és azok következményeit. A lex-Malnak is nevezhető törvényjavaslatról várhatóan már ma szavaz is az országgyűlés.
Tajthy Á.