Ugrás a tartalomra

Szögi Lajosra emlékeztek

Létrehozva
Szögi Lajos halálának évfordulójára emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán vasárnap. A településen 2006. október 15-én gyilkolták meg a tiszavasvári tanárt.
szogilaem.jpgA településen a Kossuth utcában - ahol a tragédia történt, és ahol Szögi Lajos emlékműve is helyet kapott - mintegy száz motoros vonult fel rendőri felvezetéssel.

Olaszliszkán több rendőr - kutyákkal - vigyázta a rendet, illetve a település előtt elágazások mentén is rendőri jelenlétet lehetett tapasztalni.

A Gój Motoros Egyesület által szervezett megemlékezésén elhangzott: Szögi Lajost a gyermekei szeme láttára gyilkolták meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán 2006. október 15-én annak a kislánynak a hozzátartozói, ismerősei, akit a férfi gépkocsijával elsodort az út mellett. A gyerek a vízelvezető árokba esett, de sérülést nem szenvedett.

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével részben társtettesként, részbenszogila1.jpg felbujtóként nyolc embert vádoltak, akiket már jogerősen - tavaly novemberben - elítéltek. Õk összességében 157 évet kaptak.

Három elkövetőt életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtottak - legkorábban harminc év múlva szabadulhatnak - egy elítélt 17 évet, másik kettő 15-15 évnyi büntetést kapott, míg a bűncselekmény idején fiatalkorú elkövetőknek 10-10 évet kell töltenie fiatalkorúak börtönében.

A megemlékezésen arról is szóltak, hogy a tárgyalások során kiderült: a bűncselekményt nem nyolcan követték el, hanem többen voltak. Ennek vizsgálata a rendőrségen már lezárult, jelenleg az ügyészségnél van az ügy.