Ugrás a tartalomra

Újabb házak a károsultaknak

Létrehozva
Kedden, a megyeháza Szász-termében írták alá dr. Ódor Ferenc és a három érintett felsőzsolcai család képviselői azt a támogatói szerződést, melynek keretében az árvízkárosultak anyagi és technológiai segítséget kapnak új házaik építéséhez.
odore2.jpg
A családok a Holcim Hungária Zrt., Budapest III. kerület-, és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata jelentős anyagi támogatásának, és rengeteg ember összefogásának köszönhetik, hogy hamarosan új otthonhoz jutnak. Az árvíznek nagymértékben ellenálló monolit vasbeton építményekbe még a tél beállta előtt beköltözhetnek a lakók, az építkezés a tervek szerint halad – mondta az esemény sajtótájékoztatóján Hercsik István, a kivitelező P1-Bau Kft. tulajdonosa.

Dr. Ódor Ferenc megköszönte az építkezésben és a támogatásban résztvevők önzetlen segítségét. A közgyűlés elnöke együttérzését fejezte ki a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak is, majd a védművek felépítésének fontosságát hangsúlyozta, hogy többször ne fordulhasson elő a nyárihoz hasonló eset Felsőzsolcán és a térségben. Ezt követően Pethő Zsolt, a kivitelező cég vezetője ismertette az építkezés folyamatának jelenlegi állapotát. E szerint az első ház – melyet egy hónapja kezdtek el építeni – a tetőszerkezet kialakítása és a külső szigetelés munkálatainál jár, az egy héttel később indított másik építkezésnél túl vannak az alapozáson, míg az utolsó ingatlannál az alapok letétele zajlik.

odoradom.jpg

A sajtótájékoztató végén dr. Ódor Ferenc aláírta a három családdal a támogatói szerződéseket.A korábbi ünnepélyes alapkőletételre Felsőzsolcán került sor, ahol jelen voltak az összefogásban részt vevő felek: a Holcim Hungária Zrt., a III. kerületi önkormányzat, a Beston és a Bramac Kft., a Neo Építészműhely Kft., a P1-Bau Kft., a Semmelrock Stein+Design Kft, és dr. Gácsi Gabriella ügyvéd. A Holcim a három épület felépítésre 28 milliós támogatást nyújtott, a III. kerületi önkormányzat pedig 8,3 millió forintot.