Ugrás a tartalomra

Családi ház udvarán termesztették a kábítószert

Létrehozva
A Tiszavasvári Rendőrkapitányság kedden kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett három 24, 25, 27 éves tiszavasvári férfit.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy Tiszavasvári belterületén lévő családi ház udvarán feltehetően a marihuána alapanyagául szolgáló kendert termesztettek, aminek leveleit, virágzatát rendszeresen szüretelték, kiszárították, majd árusították, illetve saját maguk is fogyasztották.

kabitoszerttermesztett.jpg

A rendőrök bűnügyi információk alapján tartottak a családi házban házkutatást, amelynek végrehajtásához kábítószerkereső kutyát is alkalmaztak. A főkapitányság bűnügyi technikai osztályának munkatársa, Zsadányi Mihály r. ftzls. kutyavezető és a „Kicsi” hívónévre hallgató 5 éves németjuhász fajtájú kutyája segítette a munkát. Az intézkedés sikeresen zárult, a „négylábú zsaru” mintegy kb. 800 gramm kábítószergyanús növényi származékot szagolt ki a lakás különböző berendezési tárgyaiban elrejtve.