Ugrás a tartalomra

Csúcsfutás Kápolnán

Létrehozva
Negyedik alkalommal rendezik meg október 17-én, vasárnap a Kápolnai csúcsfutást. A terepfutóverseny nagy népszerűségnek örvend, így szinte előre borítékolható, hogy most is sokan teszik majd próbára felkészültségüket, kitartásukat.
A szervezők szeretnék a Bükk hegység lábánál elhelyezkedő Sajókápolna területén gyönyörű környezetben és izgalmas helyszínen rendezendő hagyományos terepfutóversenyüket tovább népszerűsíteni. Az indulók az atlétika mellett a látogatók íjászatban, lovaglásban is kipróbálhatják magukat.
Szervezőként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés karolta fel az eseményt. Támogatja a Testnevelési és Sportintézet, Sajókápolna Önkormányzata, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet. A verseny fővédnökei: Schulek Ágoston, a MASZ elnöke, és Demeter Zoltán, országgyűlési képviselő. Védnökként jegyezhetjük Budai Erzsébetet, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Oktatási és Sport Bizottság elnökét, Daragó Lászlónét, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Testnevelési és Sportintézet igazgatóját, valamint Vass Lajost, Sajókápolna polgármestere.

A verseny vasárnap 10 órakor kezdődik. Helyszínként Sajókápolna és a Bükk-hegység Sajó felé nyúló dombhátat választották ki a házi gazdák. A versenyközpontot Sajókápolnán, a sportpályán találhatják meg az érdeklődők. Ez megközelíthető a 26-os főútról. Sajószentpéteren a parasznyai elágazásnál Parasznya felé kell fordulni. Sajószentpéter után az első falu bal kézre Sajókápolna. A versenybíróság elnöke, Vass Lajos, titkára pedig Barta József. A versenybíróság tagja lesz Drótosné Kónya Tünde, Füstös József, Kis Virág.

- A következő számokban, illetve korcsoportokban rendezzük meg a versenyt – mondta érdeklődésünkre Barta József. - Óvodás fiú-leány: 400 méter. I. korcsoport fiú-leány (2002-ben születettek vagy fiatalabbak): 1 kilométer. II. korcsoport fiú-leány (2000-2001): 1 kilométer. III. korcsoport fiú-leány (1998-1999): 2 kilométer. IV. korcsoport fiú-leány (1996-1997): 3 kilométer. V-VI korcsoport fiú-leány (1992-1995): 4 kilométer. Felnőtt 18-45 év férfi: 4 kilométer. Felnőtt 18-45 év női: 4 kilométer. Szenior, 45 év felett férfi-női: 4 kilométer.

A pálya a gyermekek részére sík, földút és aszfalt. A többi kategóriában először földút, aszfalt, majd a Bükk-hegység felé nyúló domb háta. A szintkülönbség kb. 180 m, direkt emelkedővel. Az első három helyezett érem díjazásban részesül. A versenyen résztvevők a helyszínen kapott tombolaszelvénnyel sorsoláson vesznek részt, melyen értékes sportfelszereléseket nyerhetnek. Óvni a versenyszámot követő 15 percben lehet a versenybíróság elnökénél 3000 forintos díj ellenében.

D. L.