A XXI. században, amikor minden felgyorsult körülöttünk, szinte mindenre van kész válaszunk, megoldásunk, felmerül a kérdés: nem tehetünk-e valamit, ami a gyógyulást felgyorsítja és a betegségek megelőzésére is alkalmas? Már miért ne tehetnénk! A Sensolite fényágy azok számára is hasznos, akik a betegség megelőzését kívánják elérni, de azoknak is, akinek a betegség gyógyítására van szüksége. Ha a Sensolite fényágyba fekszünk, egész testünk polarizált fényben fürdik. Ez azért jó, mert a fény a bőrön keresztül 1 cm mélységig hatol az emberi test szöveteibe, így eléri a kapilláris ereket, ezzel együtt természetesen a benne keringő vért, illetve a benne található alakos elemeket is.
A vér alakos elemei közül először az immunitásért (a természetes védekezőképességért felelős) fehérvérsejtekről szólnék. Korábbi kutatási, illetve klinika tapasztalatok alapján tudjuk, hogy a polarizált fény az immunsejteket serkenti. A vér másik fajta alakos eleme a vörösvértestek, a polarizált fény hatására több oxigént képesek megkötni, mint egyébként és ezt a többletoxigént a vérkeringésen át eljuttatják a szervezet összes sejtjéhez, szervéhez és szervrendszeréhez.
– Eljött a közösségbe szoktatás időszaka. Gyermekes családoknál mi fordul elő leggyakrabban?
– Tapasztalataink szerint olyan kisgyerekek, akik egyébként végigbetegeskedik az őszt és telet, a rendszeres, megelőző jellegű polarizáltfény-kezelésnek köszönhetően a múlt évben legtöbben megúszták a megbetegedéseket! Ennek számtalan előnyét élvezheti a család, elsősorban azt, hogy a gyerek megszabadul rengeteg szenvedéstől, és ne feledkezzünk el arról sem: a szülőnek, akinek valószínűleg a munkahelyén helyt kell állnia, nem kell betegállományba menni oly módon, hogy a gyerek 3 napig jár a közösségbe, majd 3 hétig otthon betegeskedik. Ez mind a bevételek, mind pedig a munkahelyi biztonság szempontjából sokat számíthat. A másik eredménye, vagyis az oxigéntöbblet szállítása a sejtekhez és szervekhez azt jelenti: a sérült, beteg sejtek sokkal gyorsabban regenerálódnak, az oxigén hatására pedig minden, a szervezetünkben előforduló sejt jobban érzi magát. Ez természetesen az összes többi olyan szervre is vonatkozik (pl. máj, tüdő, vese, stb.) ahova egyébként a fénnyel eljutni nem lehetne.
– Ezeknek a szerveknek a méregtelenítésben van jelentős szerepe. Segíthet a túlsúllyal küzdőknek is?
– Nem véletlenül említettem a májat és a vesét, mert tapasztalataink szerint a polarizált fénynek kifejezett méregtelenítő hatása is van. Ez a méregtelenítő hatás jól felhasználható például azokban az esetekben, ahol az illető éppen rászánja magát arra, hogy fogyókúrázzon és leadja a súlyfeleslegét. A polarizált fény segítségével fokozódik a mérgek eltávozása a szervezetből, amelyek közismerten a zsír szöveteiben tárolódnak. Miután a méreganyag könnyebben és gyorsabban eltávozott, a zsír jelenléte szinte okafogyottá válik, tehát sokkal könnyebben lehet tőle megszabadulni. Aki tehát rászánta magát, hogy fogyókúrázzon, annak érdemes rendszeresen befeküdni a Sensolite fényágyba.
– Elsősorban tehát nem csak felnőtteknek ajánlaná a Sensolite használatát?
– Azt mondanám erre, hogy 1-2 hónapos csecsemőkortól egészen időskorig használható a Sensolite. Kisbabáknál ekcémás, esetleg allergiás-asztmás eseteknél is sikerrel használtuk. Nagyobb gyermekeknél más bőrbetegségek esetében és a rendszeres hurutos megfázásos betegségeknél. Aktívan sportoló gyerekeknél is sikeresek voltunk, ahol a gyakori sérülések miatt krónikus betegségek is előfordultak. A lényeg, hogy mind a gyermekek, mind a felnőttek számára ajánlható a Sensolite kezelés, természetesen a gyerekek esetében rövidebb kezelést ajánlunk.
– Nagymamák, nagypapák, idős emberek, nyugdíjasok, akikkel nap mint nap találkozom és azt tapasztalom, hogy a mindennapjaikat bizony megnehezítik az állandó ízületi fájdalmak, de említhetném a reumás panaszokat is. Ön milyen tanácsot tudna adni ennek a korosztálynak?
– Minden korosztálynak megvannak a maga jellegzetes problémái. Gyerekeknél bőrbetegségek, megfázások; középkorú felnőtteknél sportsérülések, törések, ízületi sérülések, izomsérülések, egyéb betegségek; idős embereknél nagyon gyakran fordul elő a reuma és az annak következtében fellépő rendkívül kellemetlen ízületi fájdalom is. A Sensolite fényágy eddigi tapasztalataink szerint igen hatásos ezekben az esetekben is. A fájdalmat 1-2 kezelés után jelentősen csökkenti, és ha már elérte a páciens a számára megfelelő optimális esetben fájdalommentes állapotot, akkor heti egy alkalom elegendő a fenntartó kezeléshez!
– Többektől hallottam már a Sensolite sportsérülésekre gyakorolt hatásairól. Valóban ennyire hatékony lenne a terápia?
– Klinikai tapasztalataink szerint sportsérülések esetében rendkívül hatékony a polarizáltfény-terápia. Izomszakadások, ficamok, rándulások gyógyulása, hematómák felszívódása esetében a folyamatokat nagymértékben meggyorsítja.