Az Educatio Nonprofit Kft. célja a DPR Szakmai Fórummal, hogy lehetőséget adjon a felsőoktatási intézmények számára a diplomás pályakövetési rendszerrel kapcsolatban felmerülő kérdések megvitatására - kezdte meg a szakmai beszélgetést Veroszta Zsuzsa. A diplomás pályakövetést segítő kérdőívek tartalmi változtatásának okát a szakember azzal indokolta, hogy a mostaniak már nem megfelelőek, mert a jelenlegi kérdések nem adnak megfelelő adatokat a színvonalas diplomás pályakövetéshez. Továbbá a tartalmi újítások lehetővé teszik, hogy a hazai pályakövetés igazodjon a nemzetközi gyakorlathoz, aminek az az előnye, hogy Magyarország is be tud kapcsolódni egy-egy nagyobb, több országra kiterjedő pályakövetési programba.
Kürtösi Zsófia saját tapasztalatai alapján elmondta: a diplomás pályakövetés során náluk az e-mailen alapuló megkeresés csak másodlagos volt a tavasszal, hiszen sok esetben így nem érnek célba a kérdőívek. Megjegyezte, hogy a pályakövetés során nem használtak marketinget, de minden e-mail-re, és kérdésre válaszoltak, a kúsz százalékot is meghaladó válaszadási arány pedig ezek fényében jónak tekinthető. Ugyanakkor az új kérdéssorok összeállításánál fontosnak tartotta tisztázni a kari kérdéseket, a kisebb karok ugyanis csak részben szerepelnek az összesített eredményekben, így ezeket erősíteni kell - hangsúlyozta ki az egyetemi docens.
Kőrösligeti Zsuzsa, az Általános Vállalkozási Főiskola karrier-tanácsadója beszámolt arról, hogy 2006 óta végeznek diplomás pályakövetést, a végzett hallgatókat postai úton és e-mail-ben is egyaránt megkeresik kérdőíveikkel. A szakember kitért arra is, hogy annak ellenére, hogy a fiatalok körében már mindennapos az internethasználat, mégis döntő többségben a postai válaszadás volt a jellemző. Emellett pozitív tapasztalatokat mutatott a tavaszi online felmérés is, a kettős módszer eredményeként szintén húsz százalék feletti válaszadási arányt könyveltek el. Kőrösligeti Zsuzsa sikertelennek nevezte azonban azt a kezdeményezésüket, hogy saját e-mail címet generáltak az ETR-en keresztül, a hallgatók ugyanis ezt az online postaládájukat nem látogatták, így ez nem tudott javítani a válaszadások eredményén.
A DPR Szakmai Fórum II. során a résztvevőknek alkalmuk nyílt kötetlen beszélgetéseken is kifejteni tapasztalataikat a diplomás pályakövetésről. A szakemberek egyetértettek abban, hogy újra kell gondolni mind a központi kérdőívek kérdéseit, mind az intézmények által megfogalmazott kérdéseket a könnyebb érthetőség és a jobb eredmények érdekében. A javaslatok között szerepelt a panelvizsgálat lehetősége is, amely révén mindig ugyanazt a kódszámot kapnák a hallgatók a kérdőív kitöltésekor. Ezzel már időviszonylatban is vizsgálhatóak lennének az eredmények, ráadásul a kérdések egy részét ki is lehet hagyni. A beszélgetők azonban arra jutottak, hogy adatvédelmi problémákat vetne fel a panelvizsgálat bevezetése, amelyre megoldást kellene találni. A megoldandó feladatok között említették továbbá a félbehagyott kérdőívek miatt elmaradt válaszok statisztikájának javítását, a kérdések egyértelműsítésével pedig arra szeretnék sarkallni a hallgatókat, hogy minden kérdésre válaszoljanak.
Összegzésként a szakemberek a kérdőívek újragondolását, annak méretének csökkentését, a pályakövetés jobb kommunikálását és a további közös munkát tartották elfogadható útnak a DPR javítása érdekében.
Edupress.hu