Ugrás a tartalomra

Trükkmesterek - van ellenük megoldás!

Létrehozva
Vannak hatékony és egyszerű módszerek az úgynevezett trükkös tolvajokkal szemben! Legutóbb egy Alsóbereckiben élő idős nő megtakarított pénzét vitték el az egyelőre még ismeretlen elkövetők.
A rendőrség az eset kapcsán felhívja elsősorban az idős emberek, közeli hozzátartozóik figyelmét, hogy fordítsanak különös figyelmet a megelőzésre. Figyelmeztessék egymást a veszélyekre és a rendőrség által javasolt bűnmegelőzési tanácsokra.
A napokban többen becsöngettek egy Alsóbereckiben élő nyugdíjashoz azzal az ürüggyel, hogy megvennék a kertjében álló diófákat. Miközben a házigazda körbevezette hívatlan vendégeit, egyikük besurrant a nő házába, ahol megtalálta és elvitte a nyugdíjas megtakarított pénzét.
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt folytat eljárást egyelőre ismeretlen elkövetőkkel szemben.

Figyelem: trükkös lopások!

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is előfordul, hogy trükkös tolvajok tévesztetik meg főleg idős áldozataikat.
Van ellenük megoldás: Idegeneket ne engedjenek be a lakásukba, kertjükbe!
További jó tanácsok:
– A magukat hivatalos személynek kiadó emberektől kérjék el az igazolványukat, esetleg telefonon hívják fel az őket kiküldő szervezetet, intézményt személyazonosítás céljából!
– Lehetőség szerint kerítésen át (bezárt kapuk, s kulccsal zárt lakás ajtók mellett) kérdezzék meg az Önökhöz becsengetőket jövetelük céljáról, és mielőtt beengednék őket bizonyosodjanak meg állításuk valódiságáról!
– Bármilyen gyanús körülmény esetén azonnal értesítsék a rendőrséget az ismert 107-es vagy 112-es telefonszámon!
– Amennyiben a média hírcsatornáin keresztül értesülnek az úgynevezett trükkös tolvajok tevékenységéről, értesítsék és figyelmeztessék szomszédjaikat, ismerőseiket!

Összegzett tapasztalatok:

A bűnelkövetők különböző kitalált történettel jutnak be a sértettek lakásába, ahol az ott lakók figyelmét elterelve értékeit, de elsősorban készpénzüket tulajdonítják el. A tettesek (2-3 személy) általában a következő fals történetekkel keresik fel kiszemelt áldozataikat:
– Tartoznak az ott lakó egyik rokonának, és a kölcsönt szeretnék visszafizetni,
– Zöldséget, szenet, fát árulnak,
– Vasat, hulladékot, papírt vásárolnak,
– Nyugdíjfolyósító Intézettől eseti nyugdíjat hoztak.  
Az elkövetők majd minden alkalommal arra kérik az érintetteteket, hogy a náluk lévő 20 000 forintos bankjegyet váltsák fel. A váltópénz előkeresése alkalmával kifigyelik, hogy az ott lakó hol tartja a pénzét, majd egyikük egy pohár vizet kér, vagy más indokkal a lakás/kert egy távolabbi pontjára csalják az áldozatukat, s miközben elterelik figyelmét, a másik elkövető eltulajdonítja a tulajdonos értékeit, készpénzét.

Megtévesztő praktikák és azok megelőzése:

Álhivatal: A trükkös tolvajok többek között hivatalnoknak adják ki magukat, közüzemi szolgáltatást ellátó cég (víz-, áram-, gázszolgáltató,
stb.) képviselőjeként mutatkoznak be. Legtöbbször azt állítják, hogy túlfizetés keletkezett, ezért a visszajáró pénzt hozták ki, mely általában 20 000 Ft-os bankjegy. A pénz felváltását kérik és az alkalmat kihasználva, lopják meg a gyanútlan tulajdonosokat.
Megelőzés: Minden esetben kérje a munkáltató által kiállított arcképes igazolványt (aki valóban Önt keresi, ezt természetesnek veszi, s nem sértődik meg.)
Álrosszullét: A lakásba különböző ürüggyel bekéredzkedő idegenek, általában rosszullétet színlelve, pohár vizet, gyógyszert kérnek.
Megelőzés: Ilyen esetben se engedje be a lakásba az idegeneket; vigye ki a vizet, vagy súlyos esetben hívja a mentőt, illetve a rendőrséget.
Álpénzváltás: Amennyiben pénzváltási szándékkal keresik fel önt, akkor se legyen gyanútlan.
Megelőzés: Küldje el őket a postára, boltba és semmi esetre se engedje, hogy belépjenek a lakásába!
Álfelvásárlás: Felvásárlóként is sokan járják a településeket.
Általában ruhaneműt, háztartási eszközöket, ékszert vagy tűzifát árulnak, esetleg hulladék-vasat vásárolnak fel.
Megelőzés: Legyen bizalmatlan és óvatos minden olyan személlyel szemben, aki rámenős, és be akar jutni az otthonába!
Álbefektetés: A csalások elkövetői különböző történeteket előadva próbálnak pénzt kiszedni a tapasztalatlan, hiszékeny leginkább idős emberektől, akik előnyös befektetést ajánlanak, vagy magas kamatot ígérve kérnek kölcsönt.
Megelőzés: Az ilyen bűncselekmények elkerülése érdekében csak biztos és ismert pénzintézetekre bízzák a pénzüket! Képviselőiket csak előzetes időpont egyeztetés alapján fogadják.

Ha mégis megtörtént a lopás, az elkövető által használt tárgyakat ne dobja ki, ne mossa, vagy törölje el, mert ezek nagy segítséget jelentenek a későbbi nyomozásban! Ha idegen autó tűnik fel a környéken, írja fel a rendszámát, jegyezze meg lényeges tulajdonságait például a színét, típusát, illetve próbáljon minél jobb személyleírást adni a nyomozóknak.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda