Az iskola tevékenységrendszere az évek során hasonló elveket követett, így a nevelési feladatok mindig kiemelt szerepet kaptak az intézmény életében. Az oktatási intézmény nagy hangsúlyt fektet a diákok azon képességeire, melyek épek, vagy kevésbé sérültek. Ennek érdekében számos gyakorlati feladattal kívánják a gyerekek képességeit fejleszteni, így került szóba 15 évvel ezelőtt a Tüskevár Túra is. Fontos tényező a tanulók számára a mozgás, és a sportolás lehetősége, amit számos eszközzel próbál megteremteni az intézmény.
A túra során egyszerre lehet mozogni, és ismereteket szerezni, hiszen az állatok és a növényvilág megismerése mellett friss levegővel és egy pár átsétált kilométerrel is gazdagodnak a túra résztvevői. A sétára a megyénkben és városunkban élő sajátos nevelési igényű gyerekeket hívta meg az intézmény. A Tüskevár-túra segítséget nyújt abban, hogy a gyermekeket közelebb jussanak a természethez, megszeressék és megismerjék velük a Bükk-hegység és a természetjárás szépségét, mintát adva a szabadidő hasznos eltöltésére. Ezeken a túrákon már több mint 500 óvodás és iskolás gyerek kirándult együtt az elmúlt években.
Vajtó László