Ugrás a tartalomra

Új vonat a Kiliáni Bölcsődének

Létrehozva
Bővült a Kiliáni Bölcsőde játékparkja. Az intézménynek még a májusi árvíz során ment tönkre az udvaron található egyik játszóeszköze, melyet önerőből nem tudtak volna kicserélni. Egy miskolci általános iskola, valamint képviselői támogatás segítségével azonban immár új vonaton utazhatnak – legalábbis játékból – a gyerekek.
bolcsifavonat2.jpg
Több mint harminc éve készült ez a kisvonat, mely a tavaszi áradások során igencsak megrongálódott. Ez volt az egyik legkedveltebb játéka a Kiliáni Bölcsődébe járó gyerekeknek. A napokban azonban új, szintén fából készült kisvonatot kaptak, a Fazekas-Istvánnffy Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény jóvoltából. A segítség ötlete az iskola kórusának néhány tagjától származott, akik a májusi árvíz idején éppen Csehországban voltak egy versenyen. Itt hallották, hogy három társuk nem mehetett haza az áradások miatt. Hangversenyt rendeztek, az ott összegyűlt adományt az iskola alapítványa, valamint Tompa Sándor képviselő egészítette ki azért, hogy elkészülhessen az új játszóeszköz.

Huszár K.