Ugrás a tartalomra

Újdonságok a Vörösmarty városrészben

Létrehozva
Kutyafuttatóval és új parkolókkal bővült a Vörösmarty lakótelep. Az újdonságokat október 12-én adta át Dr. Mokrai Mihály ügyvezető alpolgármester. A beruházással együtt mutatták be a Szinva-Népkerti Napköziotthonos Óvoda Weöres Sándor Tagóvodájának új bútorait, valamint megújult vizesblokkját.
vorosmarty_kutyafuttato.jpg
Dr. Mokrai Mihály elmondta: önkormányzati rendelet jelölte ki a területet kutyafuttatónak, melyet az elmúlt hetekben elkerítettek és éjjelre zárhatóvá is tettek valamint pótolják a városrészben a padokat és szeméttároló edényeket is. A beruházás része volt a Dankó Pista utcán új parkolók kialakítás, mintegy 30 méter hosszan. A volt önkormányzati képviselő mindezt képviselői alapjából finanszírozta, az újítások összértéke mintegy nyolc millió forint.
A Weöres Sándor tagóvodában is történtek újítások, 40 új kisszéket kaptak a gyerekek, valamint megújult az intézmény vizesblokkja. Az eszközbeszerzés szintén a képviselői alapból történt, a 1.3 millió forintos felújítást pedig a Miberszolg Kft. végezte a hibaelhárítási alap terhére.

Tajthy Á.