
Második alkalommal hirdetett nyereményjátékot a Miskolci Szimfonikusok Zenekar, ezúttal viszont nem a gyerekek kerültek előtérbe, hanem felnőtt vendégeik számára indították el a játékot. A nyereményjátékban bárki részt vehetett, aki váltott Mester, illetve valamilyen más bérletet a szimfonikusok előadásaira. Az, aki megváltotta mind a három jegytömböt a játékban való részvétel mellett már magáénak tudhatja a 2011-es újévi koncertre a belépőjegyét is. A nyereményjáték sorsolása nemrégiben lezajlott, és a szerencsés nyertes kedden délelőtt a zenekar székházában átvehette az üdülésre feljogosító papírokat. A kezdeményezéssel a hűséges bérletvásárlókat is szerették volna jutalmazni.
Matherni Levente a játék nyertese portálunknak elmondta: húsz évvel ezelőtt vette meg kedvesével az első bérletet, és azóta is nagyon szereti a szimfonikusok előadásait. Elmondása szerint maga is zenészember, de a miskolci zenekarhoz leginkább a karmester: Kovács László köti, akinek a munkáját lenyűgözőnek titulálta. A nyertes azért is örül az utazásnak, hiszen betöltötte már a 66. életévét, de még soha semmi nem nyert.
A három napos kikapcsolódást jelképesen Tari Szabolcs a Szalajka Liget hotel igazgatója adta át a házaspárnak, akik már alig várják, hogy élvezhessék nyereményüket.
Vajtó László