
Kovacsics Iván az APEH elnöki tanácsadója, elnöki biztos, arról számol be, hogy mind a két szervezetnél az elmúlt hónapokban szakmai munkacsoportok készítettek jelentést a jelenlegi helyzetről, és határozták meg a holnap feladatait. A Nemzeti Adó és Vámhivatal három fő egységre tagozódik majd: adó, vám és bűnügyi területre. Béndek József pénzügyőr altábornagy, főtanácsos a VPOP országos parancsnoka és Szabó Zsolt pénzügyőr ezredes, főtanácsos parancsnokhelyettes is részletesen beszél az átszervezés céljairól. A kormányzati célkitűzéseknek megfelelően, az összevonás legfontosabb célja az ügyfelek eddiginél is gyorsabb, bürokráciamentes kiszolgálása, ez alapfeltétele annak, hogy minél több gazdálkodó a magyarországi szolgáltatásokat vegye igénybe. A testületet világviszonylatban is versenyképessé akarják tenni. Minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap a jövőben a szerzői jogok védelme, az áruhamisítások elleni küzdelem, hiszen ez a tevékenység jelentős kárt okoz az államnak, de a gazdálkodóknak is.
Mint minden átszervezésnél most is nagy az aggodalom a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai között, ám a 7200 embert foglalkoztató testületnél létszámleépítést nem terveznek, a szerzett jogokat megtartják és az új bértábla a következő években kedvező jövedelemváltozásokat, hozhat. Szervezeti átalakításra is sor kerül. Az APEH-nál megalakultak a megyei igazgatóságok, a VPOP stratégiákat fog kidolgozni és irányító feladatokat lát el, a régiók főigazgatóságokká, a megyei hivatalok pedig igazgatóságokká alakulnak át. A Járőrszolgálatot a Bevetési Parancsnokság váltja fel, amely még hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a bűnözés ellen. A Bűnügyi Szolgálat a jövőben nagy erővel a megelőzésre törekszik, és sokat akarnak tenni azért, hogy az államot ért károk megtérüljenek. Tolnainé dr. Tóth Veronika a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezető helyettese, a 2011-es uniós magyar elnökség meghatározó vám témáiról tart előadást. A tervek szerint 4 munkacsoport lesz, amelyek a csalás elleni küzdelemmel, a vámjogszabályokkal és vámpolitikával, vámtarifával és a vám együttműködéssel foglalkoznak a többi között és két kiemelkedő jelentőségű konferenciát terveznek. „Vám-együttműködési Munkacsoport és
és a Vámunió Tanácsi Munkacsoport gyűlését”. Az ügyfélkapu a különböző számítástechnikai rendszerek az elmúlt hónapokban kitűnően vizsgáztak.
A résztvevők a többi között meghallgathatják Torda Csaba pénzügyőr ezredes, főtanácsos, vámigazgató beszámolóját a vámigazgatás tevékenységéről, Teleki József pénzügyőr alezredes, tanácsos, vámigazgató-helyettes a Modernizált Vámkódexről tartja előadását. Puszta János pénzügyőr alezredes, tanácsos, vámigazgató-helyettes az utólagos ellenőrzésről, Kállóné Gallé Júlia pénzügyőr alezredes, osztályvezető a TARIC rendszerről tart előadást. Az utolsó napon minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kap a hulladékgazdálkodás és a környezetvédelmi termékdíj, a többi között Kolozsiné Dr. Ringelhann Ágnes a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, dr. Havas-Kovács Gabriella a Vidékfejlesztési Minisztérium tanácsosa és Debreczeni László pénzügyőr őrnagy számolnak be a tervezett intézkedésekről.
A hagyományoknak megfelelően részt vesznek a Vámműhelyen az elődadók és válaszolnak az ügyfelek a partnerek kérdéseikre. A szervezők arra számítanak, hogy minden eddiginél több kérdés hangzik el, hiszen ez az első szakmai fórum, ahol az integrációról részletes tájékoztatást adnak.