Ugrás a tartalomra

Rendőrök autója elé hajtott menekülés közben

Létrehozva
Zöld jelzésen áthaladó rendőrautó elé vágott be járművével Székesfehérváron a Széchenyi úton egy Opel Vectra sofőrje. A manőverrel több járművet kényszerített hirtelen fékezéssel, amit a rendőrautó legénysége nem hagyhatott szó nélkül.
A szolgálati autóban utazó rendőr alezredes két zászlós kollégájával haladt szerdán Székesfehérváron a Széchenyi úton a városból kifelé, amikor hirtelen eléjük vágott egy Opel Vectra sofőrje. Az ütközést vészfékezéssel és hirtelen irányváltoztatással tudták nem csak, hogy a rendőrök elkerülni, de a sorban haladó többi jármű vezetése is. Az Opel mellé érve megállásra szólították fel a sofőrt, de az autó nagy gázzal tovább hajtott. A sofőr megkísérelt eltűnni a Széchenyi úti házak között, de egy tolató jármű megállásra kényszerítette. A járműből a sofőr és két utas ugrott ki. A rendőrök futva eredtek a menekülők után. Egyikőjüket néhány száz méterrel arrébb, egy parkban kerítették be és fogták el.  Az erősítésként érkező, szolgálatban lévő kollégáik vették át az elfogott férfit. Akkor derült ki, hogy megelőzően nem sokkal egy parkolói lopás helyszínén szemtanúk diktálták fel a Vectra rendszámát. Azzal menekült ugyanis az a három férfi, akik egy női kézitáskát emeltek ki egy autóból. A lopást egy Budai úti áruház mögötti parkolóban követték el. Az ellopott táskában iratok és egyéb személyes holmik mellett több százezer forint volt. A táskát nem találták meg az intézkedés során. Vélhetően az autóból kiugró valamelyik tettestárs vitte magával, vagy menet közben eldobták azt.

Az elfogott 21 éves székesfehérvári férfi nem mutatott együttműködést a kihallgatás során sem.  Adatait leellenőrizve kiderült, hogy hasonló parkolóban történt lopás miatt előzetes letartóztatásból a nyáron szabadult, de bírói szakban is van vele szemben folyamatban büntetőeljárás.  A 21 éves férfit kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették. A menekülésre használt autót lefoglalták a nyomozók. A férfi 170 cm magas, rövid hajú, vékony testalkatú, farmert viselő társát és a harmadik, rövid hajú, farmert és csíkos pulóvert viselő férfit még keresi a rendőrség.