Mintegy 500 méteres vízelvezető árok húzódik a Középszer utcai épületek mögötti területen. A betonból készült árok több szakaszon is megrepedt, és az idő vasfoga mellett kikezdte az utóbbi időben hullott nagy mennyiségű csapadék is.
Néhány hete a Városgazda Kft. munkatársai dolgoznak a helyszínen, hogy a sérült részeket helyreállítsák. A lakók azonban először félreértették a helyzetet – néhányan úgy gondolták: rombolnak, és nem helyrehoznak a szakemberek. A helyiek azonban megnyugodhattak a beruházást illetően, hiszen a munkálatok során a szakemberek nemcsak az árokban keletkezett repedéseket javítják ki, hanem úgy alakítják ki a lefolyó körüli területet, hogy a csapadékvíz könnyen lejuthasson a csatornákba, és ne a házak falánál álljon meg.
A beruházás egy 5 millió forintos program részeként valósul meg, amely során mind a Középszeren, mind pedig az Áfonyás utcán teljes felújításon esik át a csapadékvíz-elvezető rendszer.
Miskolc Televízió