Ugrás a tartalomra

Megalakult Miskolc új képviselő-testülete

Létrehozva
Alakuló közgyűlését tartotta pénteken Miskolc város megújult képviselő-testülete. Az ülés elején dr. Görömbey István, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette az önkormányzati választások miskolci eredményét. A megbízólevelek átadása után esküt tett az új grémium, majd dr. Kriza Ákos programismertető beszéde, s frakcióvezetői hozzászólások következtek.  
Reggel ökumenikus istentiszteletet tartottak, az új közgyűlés megalakulása alkalmából. a Kossuth utcai református templomban. Az ünnepi szentmisét a történelmi egyházak lelkipásztorai: dr. Mikola Vince római katolikus esperes, Sándor Frigyes evangélikus esperes, Gulybán Tibor görög katolikus esperes, Szuhánszky István metodista lelkész, Bódis Sámuel baptista prédikátor, Tarkó Mihály ortodox parókus, Szabó Sándor református lelkipásztor, önkormányzati képviselő celebrálták.

ujkozgyul.jpg

A miskolci Városházán délelőtt tíz órától vette kezdetét az ünnepi alakuló közgyűlés, a Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatójával, a polgármesteri, képviselői megbízólevelek átadásával. Ezt követően az újonnan megválasztott képviselő-testület és dr. Kriza Ákos polgármester eskütétele következett.

eskutetel.jpg 

Miskolc új polgármestere programismertető beszédében elmondta: "A miskolci választópolgárok többségének akaratából és felhatalmazásával mától új képviselő-testület vezeti az észak-magyarországi régió legnagyobb városát, Miskolcot.
A miskolciak kinyilvánították szándékukat, és a változásra szavaztak. Egy szellemiségében, gondolkodásában, cselekvésében és értékszemléletében egyaránt megújuló városvezetésre. Miskolc választópolgárai a város sorsát, ezzel együtt jövőjüket adták a kezünkbe. Arra kaptunk felhatalmazást, hogy cselekedeteinket ennek az akaratnak rendeljük alá. Kötelességünknek kell tartanunk, hogy minden nap, minden órában bizonyságot tegyünk arról: méltók vagyunk a megelőlegezett bizalomra. Polgármesterként gondolataimat, tetteimet és cselekedeteimetegyetlen cél vezérelheti: Miskolc és a miskolciak érdekeinek szolgálata legjobb tudásom és képességem szerint. Példaként magam előtt látva azokat az egyéniségeket, akik városépítő tetteikkel, szociális érzékenységükkel önzetlenül szolgálták a közösséget. Élni tudtak azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a történelem felkínált számukra.

krizabesz.jpgMiskolc város történetében a változásokat a város első emberéhez, a polgármesterhez kötik. Tudjuk, hogy Losonczi Farkas Károly idejében kövezték ki először a Piacz utcát, a mai Széchenyit, és akkor kezdett az ipar betelepülni a Zsolcai kapu környékére. Tudjuk azt is, hogy Soltész Nagy Kálmán építtette újjá a várost az 1878-as Szinva-árvíz után; hogy Szentpáli István idejében lett törvényhatósági jogú város Miskolc, és hogy Nagy Ferencnek a Miskolcon végzett szociális munkája országos hírű volt.

Sokak nevét ismerjük azok közül is, akik részt vettek ezekben a munkákban, akik önálló ötleteikkel, a maguk területén végzett kiváló munkájukkal elindítói, mozgatói voltak a sikereknek. De milyen sokan dolgoztak a város jobbításáért olyanok, akiknek a nevét nem őrzik krónikák. Soha, egy pillanatra sem feledhetjük, hogy Miskolcért csak a miskolciakkal együtt tehetünk bármit is! Együtt viszont nagy dolgokat vihetünk végbe! Nekünk nagy terveink vannak, mert óriási a feladat, ami vár ránk.
Úgy gondolom, minden sikeres városvezető elődöm hasonlított egymásra valamiben: hittek abban, hogy ez a város és lakói többet érdemelnek. Tudták, hogy érdemes dolgozni értük, és látni akarták szomszédaik, vagy az utcán velük szembe jövők szemében a ma örömét és a jövőbe vetett bizalmat. Így lettek képesek azokat a bizonyos krónikás lapokat máig érvényes sorokkal teleírni.

A miskolciak 2010. október 3-án új, tiszta lapot nyitottak számunkra is. Ezentúl csak rajtunk múlik, mi kerül rá. Azt, amit teszünk, minden most itt élő miskolciért tesszük. Tudva, hogy utódaink számára lesz jelentősége annak, mit hagyunk magunk után!

ujkozgyu3.jpg

De még mielőtt a jövőbe néznénk, térjünk vissza a jelenhez és ahhoz a polgármesteri programhoz, amelynek megvalósítására a miskolciaktól felhatalmazást kaptam. Ez biztos pénzügyi alapokon nyugvó, önerőre támaszkodó, a gazdasági felemelkedést biztosító és irányító program, amelynek alappillére: a munka, a közbiztonság, és a megélhetés szempontjából is biztonságot nyújtó, folyamatosan fejlődő 21. századi város megteremtése. Miskolc egyediségét az egyes városrészek eltérő, sajátos arculata adja. Kicsit messzebbről nézve viszont nem a különálló városrészek összessége, hanem egységes képet mutató regionális központ. Tudásközpontjával, gazdasági teljesítőképességével, kulturális szerepével, és a mindezzel párosuló együttműködésikészségével Észak-Magyarország szellemi és gazdasági központja lehet. Fejlesztési pólus, amely kihasználja a város adottságait, tudományos és kutatási lehetőségeit, amelynek támogatásával a legmodernebb technológiát tudja Miskolcra vonzani és itt megtelepíteni.

A fejlesztéseket pedig úgy kell összehangolni, hogy azok egymásra épüljenek, újabb munkahelyeket teremtve, a város arculatát szépítve, a turisztikai vonzerőt növelve. A város működtetésében a takarékos, a közpénzre odafigyelő, a költségvetést további hitelekkel nem terhelő gazdálkodásra van szükség. A város gazdaságának beindításával, a helyi vállalkozások megerősítésével lépésről lépésre előbbre juthatunk. A helyi gazdaság megerősítését a kormányzat is támogatja.  Javítanunk kell azonban a városi tulajdonú cégek hatékonyságán is, hiszen mára ezek a társaságok a város legnagyobb foglalkoztatói.A pazarló gazdálkodás megszüntetése után stabil, kiszámítható működést és foglalkoztatási biztonságot teremtünk.

Mi úgy akarunk gyökeres és alapvető változásokat elérni, hogy javítjuk a miskolciak életminőségét: a városlakók érdekeit szolgáló fejlesztésekkel és munkahelyteremtéssel. Rendet kell tennünk nemcsak az utcákon és a tereken, hanem az uralkodó értékrendben is. A miénk alapja a tisztességes munka, és hisszük, ezt minden jó szándékú ember elfogadja és elismeri. Miskolcnak minden tisztességes emberre szüksége van. Egy városban élünk, amelyet közösen kell építenünk! Jövőképépét együtt kell alakítanunk.Polgármesterként ehhez kérem az Önök támogatását." - zárta szavait dr. Kriza Ákos.

Az MSZP közgyűlési frakciójának nevében dr. Simon Gábor képviselő gratulált Miskolc simonbesz.jpgmegválasztott polgármesterének, s visszautalva választási szlogenjükre - "Nekünk Miskolc az első" - együttműködést ajánlott minden olyan ügyben, amely a miskolciak érdekeit szolgálja. A szocialista politikus felhívta a figyelmet a választási kampány néhány, általa negatívnak ítélt eseményére, arra, hogy az önkormányzat gazdálkodási adatai a törvényi előírásoknak megfelelően nyilvánosak, s reményét fejezte ki, hogy az új városvezetés folytatni fogja a megkezdett beruházásokat, a kulturális, szociális programokat. 

Molnár Péter KDNP képviselő ugyancsak gratulált dr. Kriza Ákosnak, s megköszönve a választók bizalmát. támogatását, elmondta: a miskolciak egyértelmű döntést hoztak, a Fidesz–KDNP pártszövetség polgármesterjelöltje győzött, képviselőjelöltjeik a választókörzetek 75 százalékában diadalmaskodtak. Az új városvezetés a legjobb tudása szerint fog Miskolc érdekében dolgozni, amihez a Jóisten áldását is kéri. A kereszténydemokrata politikus - dr. Simon Gábor néhány megjegyzésére reagálva - elmondta: az ünnepi közgyűlés emelkedett hangulatára való tekintettel, nem kíván belemenni politikai csatározásokba, csupán arra kéri a miskolciakat: ne felejtsék a múltat, s azt, hol áll jelenleg a város, például a hitelállományát tekintve.

Molnár Péter azt is bejelentette, hogy négy fővel megalakul a közgyűlés KDNP-frakciója, tagjai: dr. Kovács László, Giákné Bobály Judit, Szabó Sándor és Molnár Péter.

molnarpe1.jpg 

Dr. Kiss János képviselő a közgyűlés Fidesz-frakciójának nevében gratulált a megválasztott polgármesternek, erőt, egészséget kívánva a munkájához. A képviselő elmondta, örömmel vette, amikor dr. Simon Gábor felszólalása elején az együttműködést hangsúlyozta, ugyanakkor sajnálják, hogy a beszéd később politikai jellegűvé, ellenségessé vált, "kiforgatva" egyes kijelentéseket. Dr. Kiss János elmondta, Miskolc új polgármestere minden megnyilvánulásában a város érdekében való együttműködés jelentőségét hangsúlyozta, soha nem volt ellenséges a más pártállásúakkal szemben sem.

Az alakuló ülésen megválasztották a Miskolc város új alpolgármestereit: Pfliegler Pétert és dr. Zsiga Marcellt, akik esküt tettek a grémium előtt.

alpolgar.jpg

Megválasztották az önkormányzati szakbizottságok új elnökeit és tagjait is, akik ugyancsak esküt tettek a közgyűlés elött. Ezentúl, a korábbi nyolc helyett csupán öt szakbizottsága lesz az önkormányzatnak.

1. Jogi és ügyendi bizottság
Elnöke: Dr. Kiss János.
Tagjai: Katona Ferenc, Eperjesi Erika, Jakab Péter, dr. Simon Gábor, Földesi Norbert, Farkas László, dr. Ignácz Dávid

2. Pénzügyi bizottság
Elnöke: Szegedi Márton.
Tagjai: Kovács Józsefné Budai Mária, Gazdusné Pankucsi Katalin, dr. Nánássy Kovács Norbert, Bartha György, Fodor Zoltán, Soós Attila, Kovács Ágoston, Szebeni Péter

3. Városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság
Elnöke: Soós Attila.
Tagjai: dr. Nehéz Károly, Giákné Bobály Judit, dr. Tompa Sándor, Bazin Géza, Kosztica Patrik, Feledi Péter, Molnár Attila, Badány Lajos

4. Oktatási, Kulturális, Turisztikai Ifjúsági és Sport bizottság
Elnöke: Molnár Péter.
Tagjai: Szabó Sándor, Benczés Miklós, Pakusza Zoltán, Fedor Vilmos, Mellik Béla, Egyed Zsoltné, Veres Gábor, Papp Zsolt

5. Egészségügyi Szociális Bizottság
Elnöke: Dr. Kovács László.
Tagjai¨Seresné Horváth Zsuzsanna, Gonda Géza, dr. Mokrai Mihály, Varga Gergő, dr. László Judit, dr. Ragány Tünde, Molnár Andrea, Kiss Edina.

Az alakuló közgyűlésen döntés született a polgármester illetményének, költségátalányának megállapításáráról, valamint az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosításáról is. A közgyűlési frakciók vezetői bejelentették, hogy felajánlják egyhavi tiszteletdíjukat az iszapkárosultak megsegítésére.