Ugrás a tartalomra

„Mirr-Murr és Barátai” Miskolcon

Létrehozva
Október 22-től november 14-ig nosztalgikus időutazásra hívja a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház a mesék szerelmeseit, hiszen Foky Ottó: „Mirr-Murr és Barátai” című országos vándorkiállítás lesz megtekinthető az intézményben.
Foky Ottó, a Magyar Bábfilmstúdió megszervezője, és éveken keresztül vezetője volt. A tárgy animáció műfajának egyik hazai megteremtője. Számos európai országban voltak kiállításai, különböző nemzetközi fesztiválokon díjazták munkáit. Nevéhez fűződik, a sorozatfilmekből többek között: Mirr-Murr, A legkisebb ugrifüles, Misi Mókus, Ottomár a híres vadász (Éljen Szervác), Esti Mese Maci Paprikajancsival, Varjúdombi mesék… amelyekből a kiállítás alatt egész napos filmvetítéssel várja a művelődési ház a látogatókat.

mirr_murr.jpgA kiállításon találkozhatnak az érdeklődők régi kedvencekkel s megannyi kellemes emléket előhívó, a gyermekkort idéző tárgyakkal, ahol megtekinthetőek az idős mester eredeti bábfigurái számos formációban makett asztalon. Továbbá a kiállítás anyagához tartoznak tablók, melyeken tervek, vázlatok, rajzok láthatóak és a kiállítás alatt kivetítőn újra megelevenednek. Ezen kívül megvásárolhatóak a Foky Ottó által dedikált adventi, karácsonyi üdvözlőlapok és a mesefigurák képei.

A vándorkiállítás életre hívóinak célja: a fiatal nemzedék, ne csak a dömpingben kapott külföldi filmeken nőjön fel, hanem az értéket teremtő magyar alkotások is meghatározóak legyenek számukra és a mai kor gyermeke bepillantást nyerhessen „Mirr-Murr és Barátai” segítségével a Foky Ottó által teremtett játékkultúrába és divatba.

Gőz Brigitta igazgatónő szerint a gyerekek életében meghatározó szerepet játszanak a mesék, hiszen az ott látott viselkedési minták is tudatformálóak lehetnek. A mai fiataloknak pedig nagy szükségük van a régi figurákra, történetekre, hiszen azok generációkat tudnak összehozni, és számos értékes ismeretet adhatnak át a legkissebbeknek. A kiállítás során az idősebbek gyermekkoruk csodálatos világába pillanthatnak be és oszthatják meg azt gyermekeikkel, unokáikkal.

A kiállítás megtekinthető Hétfőn és Szerdán: 8.00-19.00; Kedden és Csütörtökön: 8.00-16.00; Szombaton: 9.00-14.00; Vasárnap: 10.00-18.00
Bővebb információ: VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház 3530 Miskolc,Lenke utca 14/A
Tel: 46/508-909, Web: www.vorosmartymuvhaz.hu

Vajtó László