Az érdeklődők közelről is megismerkedhetnek a háborús filmek, s a legendás haditudósító képei által is elhíresült második világháborús amerikai katonák harci eszközeivel. Az egyesület térberendezéssel, korabeli tárgyakat, ruhákat és eszközöket felvonultató kiállítással, valamint bemutatókkal teszi emlékezetessé a világhírű fotográfus munkáiból rendezett tárlatot.

A látogatók szemügyre vehetik a normandiai partokat rohamozó Nagy Vörös Egyes hadosztály katonáinak, és a szintén Normandiában harcoló 101-es légideszant hadosztály ernyőseinek egyenruháit és felszereléseit. Bemutatják a II. világháborús amerikai fegyvereket, egyenruhákat, menet- és tábori felszereléseket, és sok más apróságot, amelyek testközelbe hozzák a történelmet. A nap folyamán két bemutatót tartanak: délelőtt 11 órakor és délután 15 órakor.

A II. Világháborús Amerikai Katonai Hagyományőrző Egyesület célja hogy tevékenységükkel emléket állítsanak és tisztelegjenek a II. világháborúban harcolt, elhunyt katonák emléke előtt. Csapatuk megalapítása előtt a magyarországi katonai hagyományőrző egyesületek közül hiányzott a nyugati szövetséges erők bemutatása. Részben ezt az űrt kívánták betölteni, amikor az amerikai és angol egyenruhák és felszerelések gyűjtésébe kezdtek.

Bemutatóikon a világháborús fegyverekkel, egyenruhákkal, menet- és tábori felszerelésekkel, járművekkel s még sok más olyan aprósággal is találkozhatnak a látogatók, amelyek valóban tapinthatóvá varázsolják a történelmet.
Fotók ITT!