Ugrás a tartalomra

Hamarosan befejeződik a szüret

Létrehozva
Az ország borvidékein a szőlő 80-90 százalékát már leszedték, így a jövő héten, de legkésőbb a hónap végére befejeződhet a főszüret országszerte - közölte Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára. A szakember elmondta: szeptemberben tovább csökkent a várható szőlőmennyiség, így az előrejelzettnél is kevesebb bor kerülhet az idén a pincékbe.
szurre.jpg
A mennyiség az előzetes becslések szerint nem haladja majd meg a 2,5 millió hektolitert a tavalyi, mintegy 3 millióval szemben. Az idei bor minősége is igen változó lesz a főtitkár szerint. A korszerűbb technológiával rendelkező pincészetekben az idei évjáratokból is lehet jó minőségű borokat készíteni. De ahol sem a növényvédelemre, sem a borkészítés technológiájára nem fordítottak kellő figyelmet, ott ez az idén nehezen lesz elérhető.

Horváth Csaba emlékeztetett: az idei év rendkívül csapadékos volt, több borvidéken a csapadék mennyisége elérte a 800 millimétert is. Ez főként a késői szüretelésű fajtáknál okoz jelentős gondot. A napfényes órák alacsony száma sem kedvezett a bogyók beérésének. A gazdálkodók ezért is várnak nagyon arra a brüsszeli döntésre, amely lehetővé teszi, hogy az alkoholfokot javíthassák. Erre az EU borszabályzata lehetőséget is ad - mondta el Horváth Csaba. A szőlő és a bor története egészen a görögökig, rómaiakig nyúlik vissza, mitológiájukban még istene is volt a gyümölcsnek, Bacchus (vagy Dionüszosz), és már akkor is ünneppel köszöntötték minden évben a "hegy levét" adó szőlőt.

szurre1.jpg

Magyar népszokások, babonák is kötődnek a terménybetakarításhoz, hisz ez a szeptembertől novemberig tartó időszak az egyik leglényegesebb gazdasági és egyben társadalmi eseménye volt a paraszti, földműves létnek. Szüret idejére a hadviselő vitézek is hazasiettek, a bíróságok pedig felfüggesztették a működésüket! A betakarítás kezdetét közhírré tették, kinyitották a hegykapukat. Előkerültek a prések, a puttonyok, a Miska-kancsók, kimosták a hordókat, a lopótököket. Jöttek a rokonok, a szomszédok, barátok és kalákában segítették egymást. Mindenkinek megvolt a saját feladata. A lányok, asszonyok szedték a fürtöket, dézsában taposták mezítláb a szőlőt, a férfiak pedig hordták le a hegyről napestig.

sturre2.jpg

A kimerítő munka után este kezdődött a mulatság, de az igazi ünnepet a munka végét lezáró felvonulás és a szüreti bál jelentette. Tánc világos virradatig, természetesen a hordókat is csapra ütötték, folyt a bor és a friss, aznap préselt must! Választottak bálkirályt és bálkirálynőt, tréfás versengésekkel tették színesebbé a mulatságot. Ilyen volt például a csőszjáték.

szuretib.jpg

A mulatozás helyszínén az egyik termet szőlőskertté alakították, fürtöket akasztottak mindenhová. A legények voltak a csőszök, a leányok játszották a tolvajokat. Bíróságot alakítottak, és mókás büntetéseket szabtak ki arra, aki olyan ügyetlen volt, hogy hagyta magát elkapni. Egyre kevesebb helyen tartanak hagyományőrző szüreti bált, különösen kisebb falvakban lelhet ilyesmire még a szemfüles érdeklődő. Bor-és kirakodóvásárok vannak inkább ma már szinte mindenütt. Az arra járó népies iparművészeti tárgyakra, rég elfeledett eszközökre, és természetesen megkóstolhatja a környék borait, hisz ez a szüret lényege!