Ugrás a tartalomra

Ismét telt ház előtt az Experidance, Miskolcon

Létrehozva
Ismét telt ház előtt táncolt az Experidance Miskolcon. A társulat ezúttal „retro-színházat” hozott a Művészetek Házába. A jubiláló csoportot - melynek hamarosan saját színháza lesz a fővárosban - az előadás után külön is köszöntötték.
experde1.jpg

A most bemutatott Boldogság 69:09 című előadás egy igazi slágerdarab. A slágert ezúttal szó szerint és átvitt értelemben is használhatjuk, hiszen az elmúlt évtizedek népszerű sikerdalai is felcsendülnek a darabban. Olyanok, mint a Kicsit szomorkás a hangulatom, a Szeretném bejárni a földet, a Most kéne abbahagyni, az Amikor én még kissrác voltam, a Tranzisztori vagy az Egy szál harangvirág.

Vona Tibor, az Experidance producere úgy nyilatkozott: a személyes múlt, az elmúlt negyven év történelme elevenedik meg ebben a táncjátékban, melyet az Experidance a Nemzeti Táncszínházzal közösen állított színpadra. A koreográfus, Román Sándor saját történetét is beleszőtte a cselekménybe, s hosszú idő után, ő is színpadra lépett társulatával.

experde2.jpg

experde3.jpgRomán Sándor elmondása szerint az alkotóstáb ezúttal napjaink és közelmúltunk, 1969 és 2009 Magyarországát választotta története színteréül. Válságok és reformok korát éltük akkor is és éljük ma is. Az üzenet erősítésére, a zenei kulisszát 2009 party zenéi és 1969 slágereinek világa adja. Főszereplőink a mai és az akkori huszonévesek, azok akikből mára hatvanasok lettek. Azok, akik értetlenül szemlélik a változásokat, amin társadalmunk egy generáció alatt átesett. Õk a hétköznapok azon láthatatlan hősei, akik még remélnek, hisznek, bíznak és, ha kell, tesznek is a csodákért. Õk az elmúlt 40 év boldogságkeresői.

Az adott kor világán túl elsősorban az egyén történései, a lelki reformkísérletek, válságok álnak a mű fókuszában. Értékrendek, konvenció,experde4.jpg tradíció, szerelem, akkor és ma. A mű megtekintését követően mindannyiunkban felmerülhet a kérdés: elmélyedve múltunkban, figyelemmel szemlélve a jelen tetteit vagy közönyét, vajon milyen jövőt szánunk magunknak és gyermekeinknek? – tette fel a kérdést a koreográfus.

Az Experidance egy évtizede visszatérő vendég városunkban – kezdetekben az Operafesztivál fellépői voltak két produkcióval, majd a Diósgyőri várban és a Művészetek Házában szerepeltek folyamatosan. Valamennyi produkciójukat bemutatták a borsodi megyeszékhelyen. A jubiláló csoportot, melynek hamarosan saját színháza lesz a fővárosban a Boldogság 69:09 miskolci előadása után ünnepélyesen is köszöntötték a Művészetek Házában.

Fotók ITT!

experde5.jpg