Ugrás a tartalomra

Tűzoltók szabadították ki a vécébe zuhant férfit

Létrehozva
Egy 50 éves férfi pénteken egy olyan - Ukrajnában még mindig széleskörűen elterjedt - "guggolós" közintézménybe tért be könnyíteni magán, ahol egy betonlapba vágott 30-40 centiméter átmérőjű lyuk képezi a vécécsészét. Dolga végzése közben kiesett a zsebéből a sokat érő mobiltelefonja, és belepottyant a pöcegödörbe.
A férfi kétségbeesésében megpróbálta kézzel elérni a készüléket, ám egy óvatlan pillanatban maga is átcsusszant a lyukon, és a következő pillanatban nyakig merült a három méter mély gödörben úszó "szószban". Segélykiáltásaira járókelők figyeltek fel, akik deszkák és kötelek segítségével próbálták kimenteni a szerencsétlent, ám mivel nem mentek semmire, ezért kihívták a tűzoltókat.

A kiérkező mentőcsapat előbb megpróbálta hevederekkel kiemelni a férfit, ám a szűk lyukon visszafelé már nem fért át. Ezért a tűzoltók kénytelenek voltak légkalapáccsal kitágítani a nyílást, és csak így tudták kiszabadítani a telefonja után immár az életéért is küzdő polgártársukat. Miután sikerült kiemelni a mélyből, a férfi diadalmasan mutatta fel a mentés idején összeverődött népes tömegnek a hősiesen megmentett távközlési eszközt, majd - visszautasítva az időközben kiérkező mentősök szolgáltatásait - megköszönte a segítséget, és úgy ahogy volt: a feje búbjáig csatakosan hazament.