Ugrás a tartalomra

A város peremén: mentorok a felzárkóztatásért

Létrehozva
Folyamatosan dolgoznak azok a fiatal roma értelmiségiek, akik néhány évvel ezelőtt vállaltak mentori szolgálatot, Miskolc veszélyeztetett területein, a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért. Lyukótól a "számozott utcákig", családok tucatjaival, gyerekek százaival állnak szinte napi kapcsolatban.
Példát mutatnak, segítenek a tanulásban, beilleszkedésben. - Minden reálisan gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy a "romakérdést" a romák nélkül nem lehet megoldani - hangsúlyozta lapunknak Lakatos Ernő kisebbségi képviselő, aki maga is közreműködik a segítő szolgálatban. - Ha ezek a fiatalok odaállnak a gyerekek elé, már a puszta példájukkal is jelzik: érdemes tanulni, előttük is nyitva áll az érvényesülés útja.

roma-mentor012.jpg

Meg kell nekik mutatni a diploma, a tanulással megszerezhető egzisztencia jelentőségét, s ebből a szempontból az is nyilvánvaló, hogy roma a romában jobban megbízik. Ha mi mondunk valamit, jobban meghallgatják, s nem veszik esetleg sértésnek - emelte ki a képviselő, elmondva: a mentorálás a korrepetálástól, felzárkóztatástól kezdve a családok látogatásáig, életvezetési tanácsokig igen sok területre kiterjed. A szülőkkel is szeretnék megértetni, mennyire fontos, hogy rendszeresen járassák iskolába a gyerekeket, biztosítsák a megfelelő feltételeket az órákra való felkészüléshez.

roma-mentor005.jpg
 
- Nem mondom hogy egyszerű a feladat, de tisztában voltunk a nehézségekkel amikor belekezdtünk - teszi hozzá Gulyás Klára szociálpedagógus, aki társaival - Nagyné Gulyás Ernával, Szabóné Szarka Erikával és Nagy Józsefnével - végzi a mentorálást, immáron négy miskolci iskolában, s az ezekhez tartozó területeken. - Lyukóban nem ritka, hogy egy alig tíz-tizenként négyzetméteres kalyibában öt-hat gyermeket nevelnek. Gyakorlatilag semmilyen körülmény nincs biztosítva a megfelelő tanuláshoz, felkészüléshez - milyen esélyt kapnak ezek a gyerekek, mi lesz belőlük, ha a sorsukra hagyjuk őket? - teszi fel a kérdést a fiatal mentor, akinek éppúgy a feladatai közé tartozik a korrepetálás, mint az, hogy esetleg tanszereket vagy tisztálkodó eszközöket vigyen a rászorulóknak.

roma-mentor001.jpg

- Ennek a súlyos, szerteágazó társadalmi problémának a kezelését már gyermekkorban el kell kezdeni, hiszen gyakorlatilag ekkor dől el, ki mekkora esélyt kap az élettől. Ha hagyjuk, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek azt a példát kövessék, amit esetleg otthon látnak, generációkon át újratermelődnek a problémák. Látjuk az indulatokat, a társadalmi feszültségeket, s azt is, milyen komoly veszélyt hordoznak. Kezelésük sokkal nagyobb összegeket, energiákat emészthet fel, mint a mentori szolgálat fejlesztése, támogatása.

roma-mentor013.jpg

Lakatos Ernő szerint - a mentori hálózat területi, intézményi kereteinek megszervezése mellett - a legégetőbb feladat egy iskolabusz beállítása lenne. A hátrányos helyzetű lyukói családoknak nincs rá pénzük, hogy bérletet váltsanak a gyerekeknek a menetrendszerinti járatokra - ezek nem is mindig igazodnak az iskolakezdéshez. A gyerekek másfél órákat gyalogolnak hóban, fagyban, gyakran elkésnek. Fáradtan, fegyelmezetlenül érkeznek meg, lemaradnak a tananyagban. Egy iskolabusszal viszont szervezett körülményeket lehetne teremteni az iskolába jutásukhoz.

roma-mentor006.jpg

A mentori szolgálat a 2007-2008-as tanévben indult, a Bulgárföldi Általános Iskolában, s már az első tanév végén nagyságrendekkel csökkent azoknak a tanulóknak a száma, akiket meg kellett buktatni. A fegyelmi, beilleszkedési problémák terén szintén jelentős javulás mutatkozott. Ma már a Fazola Henrik, a Selyemréti és a Rákóczi Ferenc Iskolákban is dolgoznak a roma mentorok, akik munkaidejükön túl korrepetálják, segítik a hátrányos helyzetű, döntő részben roma származású diákokat. Gulyás Klára elmondása szerint lelkesedésük, elkötelezettségük csak nőtt az eltelt évek alatt, hiszen nagyon sok sikerélményben van részük.