Székely Levente, az Excenter Kutatóközpont kutatási igazgatója az információs társadalom témakörében végzett kutatási alapján elmondta, hogy amikor egy cég az online piacra lép számolnia kell annak speciális tulajdonságaival. „A biztosítókra is vonatkozik, hogy az interneten még erősebb a verseny. Régen bementem egy biztosítóhoz, ahol bármit mondhattak nekem, a konkurens pár kilométerrel arrébb volt. Az online felület alapvetően alkalmas a gyors és korrekt tájékozódásra az összehasonlításra szinte minden termékkategória esetében. Az átláthatóságnak köszönhetően a vásárló számára az első (és talán a legfontosabb) szűrőt az ár jelenti, emellett szerepet kap az eladó, illetve szolgáltató iránti bizalom is.” A szociológus elmondta, hogy pénzügyi tranzakciók esetében a magyarok pár ezer forintig már bártan használják az infokommunikációs technológiákat, így az online felületeket is. Kis összegeknél természetesen a kockázatvállalási hajlandóság is nagyobb – azaz ha egy könyvet az egyik webes áruház feleannyiért adja, mint a másik, keveset foglalkozunk azzal, hogy mennyire ismert, megbízható brand-ről van szó. Nagyobb összegeknél és bizalmi termékeknél azonban fontosabb szerepet kap a bizalmi tényező
Fontos szem előtt tartani, hogy az online tér új nyilvánosságában egyetlen leírt jó, vagy rossz vélemény ezrek gondolatait befolyásolhatja az adott cégről, brandről. Ennek következtében a cégek online kommunikációjában nem az izolált egyénekhez kell szólni, hanem a közösségekhez. Az egyének ugyanis kommunikálnak, tájékozottak és megosztják egymással tapasztalataikat a szolgáltatásokkal kapcsolatban. Ahhoz lesznek hűségesek a fogyasztók, aki bekapcsolódik az interaktivitásba, jelen van a web2-es felületeken, őszinte és következetesen kommunikál.
Általánosan megfigyelhető egy bizonyos fokú bizalmatlanság az online értékesítéssel szemben, ennek ellenére a gyorsaság – egy KGFB megkötése körülbelül 10 percet vesz igénybe - és a kényelem egyre fontosabbá válnak. A biztosítás kötés online formája leginkább gépjárművek esetében – KGFB és Casco - és az utasbiztosításoknál terjedt el. Fejlődő terület az online lakásbiztosítások köre, míg a többi biztosítás - jövedelempótló, nyugdíjpénztár, életbiztosítás, vagyon - felelősség biztosítás stb. - online értékesítése még gyerekcipőben jár. A pba.hu a Biztosítók Áruháza az egyik piacvezető alkusz cégnél a tavalyi évben körülbelül 35.000 szerződés kötetett online. A biztosítási piac összes online kötésszáma pedig a félmilliót is meghaladja. A biztosítóváltásról a pba.hu a Biztosítók Áruházának Direkt értékesítési üzletág, vezető szakértőjét, Bardócz Gábort kérdeztük, aki szerint a gazdasági válság miatt az egyéni fogyasztók is egyre tudatosabbak, ami pozitív tendencia. „Az alkusz cégek oldalán elérhetővé válik a tarifák gyors, felhasználóbarát összehasonlítása. Adataink alapján az ügyfelek 91%-át egyértelműen az ár befolyásolja. A döntésnél kisebb mértékben szerepet játszik még a megbízhatóság. Kevesebben, de vannak, akik hajlandóak egy jobban csengő biztosító névért egy kicsit többet fizetni.” A pba.hu a Biztosítók Áruháza, vezető szakértője szerint nem negatív tendencia a biztosítók közötti váltás, sőt. „Fordítsuk meg a dolgot! Akik az elmúlt évben nem váltottak, ott fő okként a megszokott biztosító, a bejáratott folyamatok, és a váltástól való félelem állt a háttérben. Pedig a járművek 90 %-ban lehetett volna a piacon olcsóbb díjat találni az akkor érvényes árnál. Így akik félnek az online tarifálástól egyértelműen rosszabbul jártak.” – mondja Bardócz Gábor.
A statisztikák szerint csak a járművek 23%-a rendelkezik a KGFB mellett casco biztosítással, évente ezen járművek 22%-ára történik kártérítés, kárkifizetés. A cascot legtöbben azért nem kötik meg, mert nem engedhetik meg maguknak, az online kötők számára azonban az ár másodlagos tényező a kiegészítő kondíciók és a márkanév mellett.
Bizalmi termékek esetében a nagy biztosítók és alkusz cégek nevei húzóerőnek bizonyulnak. A pba.hu a Biztosítók Áruháza nettó árbevétele alapján a 2. legnagyobb alkusz cég a magyar piacon és pozíciója folyamatosan erősödik kampányidőszakon kívül is. Ugyanezt figyelhetjük meg a biztosítóknál, a legnagyobb biztosító ugyan nem a legolcsóbb díjakat kínálja, de a tavalyi időszakban a szerződések negyedét nála kötötték, ellentétben az egyik kisebb biztosítóval, ahol a legkedvezőbb díj ellenére csak minden 4. szerződés realizálódott.
Freepress.hu