Ugrás a tartalomra

A Fidesz jelöltje nyerte megismételt választást Máriapócson

Létrehozva
Papp Bertalan, a Fidesz-KDNP jelöltje győzött a megismételt polgármester-választáson a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson vasárnap.
A fideszes jelölt a leadott mintegy 1.200 érvényes szavazatból 529 voksot szerzett meg, megelőzve a települést eddig irányító, a választáson függetlenként induló Palóczy Lajos Eleknét, aki 350 szavazatot gyűjtött. A harmadik és negyedik helyen szintén független jelöltek végeztek: Nagy György 302, míg Szilágyi Tibor 19 voksot szerzett. Egy jelölt még korábban visszalépett a megmérettetéstől.Az önkormányzati képviselőkre leadott voksok összeszámolása még folyamatban van; az új, hatfős testület összetételéről a jegyző későbbre ígért tájékoztatást.
Az október 3-i polgármester- és képviselőválasztást azért kellett megismételni a szabolcsi kisvárosban, mert két olyan jogsértés történt, ami a helyi választási bizottság szerint érdemben befolyásolhatta a végeredményt. A szavazás reggelén ugyanis az egyik szavazókörben a legelső választó helyett a szavazatszámláló bizottság tagja írta alá az úgynevezett ellenőrző lapot.
A bizottság ezt az esetet később kezdte el tárgyalni, úgy, hogy közben negyven percre magát a voksolást is felfüggesztette a szavazókörben. Ez idő alatt pontosan nem tudni, hány választó ment haza; a helyi választási bizottság emiatt döntött a szavazás megismételése mellett. Az október eleji választást egyébként - három szavazattal - a korábbi polgármester nyerte meg.