A huszonhárom éves fiatalember azon a dilemmán szeretne túljutni elhatározásával, hogy kit vegyen nőül: kedvesét, akit szeret, vagy azt a nőt, akit családja kijelölt számára. A muzulmán többségű ország törvényei engedélyezik a többnejűséget, a férfiaknak akár négy feleségük is lehet. Ám a szokásjognak megfelelően a házasságkötések között éveknek kell eltelniük, ráadásul a második házassághoz illő kikérni az első feleség hozzájárulását.
Azár Haidri kezdetben hallani sem akart arról, hogy elvegye a huszonnyolc éves Humaira Kászimot, akivel - a két család döntése nyomán - kisgyerek koruk óta jegyesek. Ragaszkodott ahhoz, hogy Rumána Aszlám legyen a felesége, akibe szerelmes lett. Tervét azonban értetlenséggel fogadták egyes hozzátartozói, és fennállt annak veszélye, hogy családja menthetetlenül kettészakad.
A két mennyasszony jó megoldásnak tekinti a kompromisszumot. Mint mondták, úgy akarnak élni a férfi oldalán, mint két testvér vagy jó barát.Több pakisztáni tévéállomás is jelezte, hogy a szertartásokat élőben közvetíti.