Ugrás a tartalomra

Litvánia ellen zárja az évet a válogatott

Létrehozva
A hét végén a magyar és a litván szövetség között megállapodás született arról, hogy a két ország válogatottja november 17-én barátságos mérkőzésen lép pályára egymás ellen. A találkozóra Magyarországon kerül sor.
Egervári Sándor együttesére még egy feladat vár idén: november 17-én, az év utolsó hivatalos FIFA-játéknapján Litvániát fogadja válogatottunk. A találkozót Magyarországon rendezik, a pontos helyszín kijelöléséről már zajlanak az egyeztetések.

Novemberi ellenfelünk jelenleg a 42. pozíciót foglalja el a FIFA világranglistáján, kilenc hellyel megelőzve a magyar válogatottat. A litvánok három mérkőzést játszottak le eddig az Európa-bajnoki selejtező sorozat I csoportjában, a cseheket idegenben győzték le 1-0-ra, a skótokkal 0-0-ás döntetlent játszottak hazai pályán, míg Spanyolországban 3-1-es vereséget szenvedtek.

Mlsz.hu