Orbán Viktor miniszterelnök hétfői, napirend előtti beszédében, amelyben a második akcióterv elemeit ismertette, közölte, az állami bürokrácia területén a költekezést legalább öt százalékkal lehet csökkenteni; ezzel több tízmilliárd forintnyi közpénzt takaríthatnak meg.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára ezzel kapcsolatban hétfőn az MTI-nek azt mondta: jövőre indul el az a program, amellyel áttekintik, hol, milyen adminisztrációs, bürokratikus terhet lehet csökkenteni.

Leszögezte: az állami bürokráciát mindenképpen csökkenteni kell, az öt százalék egyfajta sarokszám, hiszen a miniszterelnök által mondottnál jóval nagyobb léptékben is elképzelhető a bürokráciacsökkentés.
Szerinte minden egyes intézményt - minisztériumot, háttérintézményt - tüzetesen át kell vizsgálni, meg kell nézni, milyen feladatra van, milyenre nincs szükség.
A háttérintézmények kapcsán megjegyezte: átláthatatlan dzsungelt képeznek, duplán vagy háromszor látják el ugyanazt a feladatot. Ezt nem bírja el az ország - tette hozzá az államtitkár. Arra a kérdésre, mikor dolgozza ki a kormány az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépés szabályait, Cséfalvay Zoltán azt válaszolta: a 14 hónap lejárta előtt születnek meg a megfelelő törvényi rendelkezezések, amelyek lehetővé teszik, hogy senkit ne érjen kár.
Hozzátette, a kormány hamarosan kidolgozza a lépéseket. A miniszterelnök múlt szerdán jelentette be: november elsejétől 2011. december 31-ig felfüggesztik a magánnyugdíjrendszerbe jelenleg havonta 30 milliárd forint értékben folyósított összeg átutalását.