Ugrás a tartalomra

Felemásan kezdtek a kosaras lányok

Létrehozva
Kezdetét vette az NBII, Keleti Liga névre elkeresztelt női kosárlabda bajnokság, melyen a Miskolci Egyetem csapata is képviselteti magát. A lányoknak a Dunán inneni országrész nyolc csapatával kell megküzdeniük az idény során.
kosara.jpgA bajnokság egyszerűbb lebonyolítása érdekében a fordulókat tornarendszerben rendezik meg. Így afféle tornaként, egy napon három csapat találkozik egymással. A hétvégén lezajlott az első forduló, melyen a MEAFC csapata is részt vett. A két találkozóból, viszont csak az egyiket sikerült megnyerniük. Az első találkozón a lányok a Gyöngyös SI gárdáját múlták felül a pályán.
 
Egerer Attila edző így értékelte a mérkőzést: idény eleje ide vagy oda, ilyen kritikán aluli dobóteljesítményre, évekre visszamenőleg sem emlékszem, pedig szoktunk magunknak negatív meglepetéseket okozni. A helyzeteket kialakítottuk, de szinte minden dobást sikerült kihagynunk. Végül a harmadik negyedben találtunk valamennyire magunkra, ennek, és a végig jó, harcos védekezésnek köszönhetően, ilyen kevés dobott ponttal is sikerült nyerni. Ez az akarás győzelme volt!

A találkozó után viszont egy erőnlétileg, és taktikailag is magasabban képzett ellenfél várt a miskolciakra, hiszen az EKFSE Eger együttesével kellett szembenézniük. Bár az Universitas döntőben jobbak voltak a hazai lányok, most nem sikerült felülkerekedniük ellenfeleiken. Egerer elmondása szerint az idei tornarendszerű lebonyolításhoz hosszú kispad, jó minőségű cseresor és megfelelő erőnlét szükséges. - Az első találkozó a magunk hibájából sokat vett ki belőlünk, ezért nagyon fáradtan kezdtük ezt a mérkőzést. Így már az első negyedben jelentős hátrányt szedtünk össze, amiből menet közben tudtunk ugyan faragni, de a vége nem lett szebb. Az Eger játékosállománya javult a tavalyihoz képest, amit jól ki is használtak, nagyon dinamikus kosárlabdát játszottak - mondta el az edző.

Vajtó László 
EKFSE EGER - MEAFC NBII, KELETI Liga női kosárlabda bajnokság
60 – 45
(15-4;17-13;14-17;14-11)
MEAFC csapatösszeállítás:Dobott pont
Kovács E.0
S.FARKAS H.10/6
Kővári K.8
Kozma E.9/3
Ferenczi M.6
SZEMERE6
RÓTH N.6
Kővári T.0
Takács A.0
  
MEAFC - Gyöngyösi SI NBII, KELETI Liga, női kosárlabda bajnokság
47 - 38
(8-10;9-16;17-2;13-10)
MEAFC csapatösszeállítás:Dobott pont
Kovács E.12/3
S.FARKAS H.1
KOZMA E.6
Kővári K.12
FERENCZI M.16
Szemere A.0
Kővári T.0