Augusztusban a reálkereset 2,0 százalékkal emelkedett az egy évvel azelőttihez viszonyítva, júliusban az emelkedés 0,5 százalékos volt. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó keresete 1,9 százalékkal emelkedett a júliusi 0,3 százalékos növekedés után. Így a nettó kereset emelkedése is gyorsult augusztusban 5,8 százalékra az előző havi 4,5 százalékról. A versenyszférában dolgozók nettó keresete 7,0, a költségvetésiben 3,4 százalékkal nőtt augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, míg júliusban a növekedés 6,1, illetve 1,0 százalék volt.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete január-augusztusban 202.000 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 204.900 forint, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók esetében 199.000 forint.
A gyorsulást mutató indexekkel ellentétben augusztusi bruttó átlagkereset azonban nem csak a nyolchavi átlagtól, hanem a júliusitól is elmaradt: a versenyszférában 3400 forinttal 200.594 forintra a költségvetési szektorban 4870 forinttal 182.143 forintra csökkent egy hónap alatt. Ezzel a júliusi bruttó kereset nemzetgazdasági szinten és a versenyszférában február óta a legalacsonyabb volt, sőt a költségvetési szférában 2008 januárjában vittek utoljára ennél kevesebbet haza. A nemzetgazdasági bruttó átlagkereset - ezek eredőjeként - 3817 forinttal csappant meg, 194.019 forintra.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első nyolc hónapjában átlagosan 2,4 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,0 százalékkal haladták meg az előző év január-augusztusit.
Augusztusban a rendszeres keresetek 2,6 százalékkal nőttek az előző havi 1,8 százalékos bővülést követően. A versenyszférában júliusban még 2,9 százalékos volt a növekedés, augusztusban ez 3,9 százalékra gyorsult. A költségvetési szférában a júliusi 0,5 százalékos csökkenés után augusztusban 0,2 százalékkal mérséklődtek a rendszeres keresetek.

A KSH közlése szerint január-augusztusban a bruttó átlagkeresetek 2,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 8,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit.