A Svájcban folytatott kísérletekről Beke Sándor, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Anyagfejlesztési Osztályának doktorandusza elmondta: a fémhabot alkotó buborékok megszületését követték nyomon. Elsősorban azt vizsgálták, hogy a buborékok képződését miként befolyásolja a különböző gázösszetétel és nyomás, a nyomásváltozás ugyanis jelezheti a születendő buborékok minőségét. – A kísérletek célja elsősorban az volt, hogy hitelesíthessük ezt a gyártás közben is mérhető paramétert a nagysebességű képi információkkal.
A kutatócsoport tagja hozzátette: A svájci Paul Scherrer Intézet óriásmikroszkópja különleges paramétereinek köszönhetően a legalkalmasabb helyszín volt a kísérletre. A futballstadion-méretű szinkrotron gyorsítóban a nagy fényerejű röntgensugárzás erős megvilágítása mellett egy speciális kamerával másodpercenként tízezer képet készíthettek a hétszáz fokosra hevített alumínium habosítási folyamatáról. Összehasonlításképp: a televíziókban látott kép másodpercenként huszonnégy képkockából áll. A Bay közalapítvány kutatócsoportja már tavaly is járt ebben a laboratóriumban, akkor másodpercenként 1400 felvételt készítettek. – Az elmúlt egy évben olyan jelentős fejlesztéseket ért el az Anyagfejlesztési osztály kutatócsoportja a fémhabgyártás terén, hogy újabb kísérletekre volt szükség egy gyorsabb kamerával a kisebb buborékok megfigyeléséhez – tette hozzá Beke Sándor.
A fémhabot korábban is állítottak elő, ám a miskolci kutatócsoport saját szabadalmának köszönhetően sikerült először kis buborékokat létrehozni a fémolvadékban. – Ennek köszönhetően egy sokkal jobb minőségű ám még sem túl drága anyagot állítottunk elő, ami stabilabb és könnyebben megmunkálható, mint a nagybuborékos fémhab – mondta Beke Sándor.
Gyakorlati felhasználása pedig egészen széleskörű, a fémhabok ugyanis kis súlyuk miatt ideális szerkezeti alapanyagai lehetnek közlekedési eszközöknek, például autóknak, hajóknak vagy repülőgépeknek. Ezen túl azonban a porózus szerkezet miatt energia- vagy hangnyelő panelként is funkcionálhat, autókban vagy akár porszívókban.
A magyar kísérlet teljes költségét a vendéglátó intézet finanszírozza, amit pályázat útján nyert el a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány. A kísérlethez kapcsolódóan interaktív, többkamerás élő fizikaórát tartott a kutatócsoport a Villigenben lévő központból, amelybe az interneten keresztül mintegy 15 hazai és egy erdélyi iskola 1500 diákja is bekapcsolódott. A diákok kérdezhettek a kutatásokat vezető Babcsán Norbertől, a kamerák pedig megmutatták a kísérleti eszközöket és a szinkrotron gyorsítót is. Az előadás A magyar kutatók munkájáról és a fémhabgyártás új útjairól ismeretterjesztő dokumentumfilm is készül, a svájci óriásmikroszkópban végzett kísérletről szóló filmet az interneten ingyenesen elérhetővé teszik majd a középiskolák számára.
Tajthy Á.