– Azt látjuk, hogy a válság aláásta sok európai polgár biztonságérzetét, és ez jó táptalaja a szélsőségek terjedésének – mondta felszólalásában Göncz Kinga. – Tápot ad továbbá olyan politikai megnyilvánulásoknak, amelyek egy-egy etnikai csoportot vesznek célba, mint a közbiztonság veszélyeztetőit, összekötve a kisebbségeket, a bevándorlókat a bűnözéssel.
A képviselő elfogadhatatlannak nevezte, hogy a francia kormány etnikai alapon kezdte meg a romák kiűzését Franciaországból. „Jó okunk van feltételezni, hogy az etnikai alapú adatgyűjtés nem ért véget sem a francia csendőrség berkeiben, sem más európai uniós tagállamokban. Õszintén remélem, hogy az Európai Bizottság valóban a szerződések, az Alapjogi Charta őreként lép fel, s ha a vádak beigazolódnak, kötelezettségszegési eljárást indít az érintett kormányok ellen”.
Göncz Kinga kifejtette: a rendőrségnek komoly szerepe van a közrend fenntartásában, de megengedhetetlen, hogy az etnikai profilalkotás – emberek etnikai alapú kiválasztása – része legyen a rendőrségi gyakorlatnak. Ez ugyanis aláássa a kisebbségeknek a demokratikus intézményekbe vetett bizalmát. és a diszkrimináció alapja lehet. A roma emberek nagy része súlyos szegénységben él Európában, emellett hátrányos megkülönböztetés sújtja őket. „Miközben ambiciózus terveink vannak a szegénységi szint leszorítására, úgy tűnik, hogy egyesek inkább a szegények elleni harcot választják...” – mondta felszólalásában Göncz Kinga.