Ugrás a tartalomra

Jubilál a Barátság maraton

Létrehozva
A 2001-ben civil kezdeményezésként indult Barátság Maraton elnevezésű futóverseny idén jubileumához érkezik. A valamennyi korosztály számára mozgási lehetőséget biztosító eseményt november 7-én, vasárnap – a Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány közreműködésével - már tizedik alkalommal rendezik meg a borsodi megyeszékhelyen.
A Miskolci Egyetem körcsarnokában kijelölt versenyközpontban négy egyéni (5,2 km, 10,4 km, 20,8 km, 42,1 km) és a négytagú, női és férfi fél maratoni váltóra 8 órától lehet majd jelentkezni. A Bükki Hegyi Maraton (BHM)- futókártyával rendelkezők 20 százalékos kedvezményt kapnak a nevezési díjból!
A legrövidebb és leghosszabb táv rajtja 10.30-kor lesz, míg a többi kategóriában érdekeltek 11.30-kor kezdik meg a futást.
A verseny fővédnökségét Prof. Dr. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora vállalta el. A verseny eddigi védnökei: Prof. Dr. Barkai László, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar dékánja. Boda Péter, a Miskolci Egyetem sportlétesítményeinek vezetője. Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke, a B.-A.-Z. Megyei Testnevelési és Sportintézet igazgatója. Szaniszló Sándor, a B.-A.-Z. Megyei Sportszövetségek Képviseletének alelnöke. Rittenbacher Éva, a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség elnöke. Koncz Ferenc országgyűlési képviselő, Szerencs polgármestere. Hölcz Péter, a MISI SC elnöke.
Bővebb információ a http://testneveles.uni-miskolc.hu/node/396  oldalon, a www.kisgalya.hu honlapon található, illetve a  steveszucs@gmail.com e-mail címen, vagy a 30/269-6768-as telefonszámon kérhető.