A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak egy nemzetközi fuvarozási cég alkalmazottaiként 2010. július 6-án késő este a vállalat budafoki telephelyén átalakították egy pótkocsis teherautó rendszámtábláját, majd rakományostul elhajtottak vele egyikük monori tanyájára. Éppen a pótkocsi zárját fúrták, amikor a BRFK betörési nyomozói tetten érték őket. A rongálással több százezer forint kárt okoztak, a több tízmillió forintot érő, olajsütőt tartalmazó rakomány azonban sértetlen maradt.
A nyomozók a gyanúsítottak lakásán megtartott házkutatások során feltehetően bűncselekményből származó Stihl munkagépeket találtak.
Az eljárás során a nyomozók látókörébe került egy negyedik férfi, aki szintén a fuvarozási cég alkalmazottja, és a beszerzett információ szerint hasonló módszerrel követ el bűncselekményeket.
A nyomozók megfigyelték a férfit, aki 2010. október 14-én Nyíregyházáról szállított árut és mielőtt a cég telephelyére ért volna, behajtott egy alsónémedi ingatlanra, ahol három társával feltörte a konténert, majd a szállítmányt targoncával kezdték átpakolni egy raktárhelyiségbe. A rendőrök akkor léptek akcióba, amikor a soron következő hűtőszekrényt emelték volna le a targonca villájával. A rendőri intézkedésnek köszönhetően a több mint 5 millió forintot érő rakomány hiánytalanul megkerült.
A helyszínről négy férfit állítottak elő, majd lakásukon házkutatást tartottak, amelyek során száznál is több - feltehetően bűncselekményből származó - olajsütőt, porszívót, valamint aggregátort és egyéb műszaki cikkeket foglaltak le több millió forint értékben.
A hét gyanúsítottal szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztálya folytatja le a további eljárást, közülük két személy előzetes letartóztatását tölti, egy személy lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll, négy személlyel szemben pedig szabadlábon hagyása mellett folyik az eljárás.